Hirmagazin.eu
Főoldal » Döbbenet! Édes hármas! „Ő több, mint a barátnőm” – A férje mellett egy másik nővel is együtt él ÉNB Alexa
Bulvár

Döbbenet! Édes hármas! „Ő több, mint a barátnőm” – A férje mellett egy másik nővel is együtt él ÉNB Alexa

Budapest – Koholák Alexa nemrégiben mondta ki a boldogító igent, s feleségül ment a nála jóval idősebb férjéhez, Balázshoz, aki egy szőke hölgy társaságában drukkolt az Éjjel Nappal Budapest egykori szereplőjének a Csak Show és más semmi legutóbbi adásában.

A Bors figyelt fel arra, hogy a Csak show és más semmi című műsorban szereplő Alexa férje, Farkas Balázs nem egyedül szurkol fiatal feleségének, ugyanis egy szőke hölgy is ott ült vele a közönség soraiban, akiről kiderült, hogy nem csak az egykori sorozatsztár barátnője, de lakótársa is egyben.

„Ő több, mint a barátnőm, sőt, úgy fogalmaznék, a családunk tagja, aki velünk is él. Egy spirituális központot vezetünk, és ő az egyik, sőt, a legjobb önkéntesünk. Ő áll hozzánk a legközelebb. Mi így hárman, együtt élünk” – mondta a lapnak Alexa, aki – a férjéhez hasonlóan – spirituális tanácsadóvá vált.

„Rengeteget tanultam, és most már én is tanácsadó vagyok. Persze, a mai napig tanulok, ez egy véget nem érő folyamat” – folytatta az ÉNB korábbi szereplője, aki elmondta: az otthonukban senkit sem szoktak fogadni, de a férjéhez rengeteg ismert személy, politikus szokott eljárni, hogy a segítségét kérjék, ám neveket nem árulhatott el.

A lap arra a kérdésre is kitért, hogy mi a helyzet a gyermekvállalással, amire Alexra röviden és tömören a következőket felelte: „Annyi dolgunk van itt a központnál, annyi emberen segítünk, hogy úgy érzem, nekem nem feladatom, hogy gyereket szüljek”.

Forrás: Blikk, Bors

Hasonló hírek

Jennifer Lawrence videóval bizonyította, hogyan használja a női mosdót

Edit

Követeljük a fehérneműt – melltartó nélkül járta az utcákat

info

Páran végre megkóstolhatták a Jóbarátok lábízű desszertjét (OLvasd el és nézd meg!)

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------