11 C
Budapest
2024. április. 16. kedd

DO YOU SPEAK ENGLISH?

Szerinted melyik a hatékonyabb módszer egy idegen nyelv elsajátítására: ha a szótárfüzetből magolod a szavakat, vagy ha az adott nyelven beszélő emberekkel kell kommunikálnod?

A PEOPLE TEAM egyhetes nyári angoltábora a délutáni és esti programok változatossága mellett azért annyira népszerű, mert az első napon kitöltött teszt alapján minden gyerek a tudásszintjének megfelelő tanárral beszélgethet – aki egy kukkot sem ért magyarul.

Muszáj, de nem baj, sőt

Miért jó az, hogy az oktatók nem beszélik a nyelvünket? Mert így a legkisebbek is rákényszerülnek, hogy ha kell, kézzel-lábbal, de megértessék magukat. A gyakorlottabb tinik pedig egy vitaesten vagy egy prezentáció során is megcsillogtathatják tudásukat – ezeken azok is bátran szoktak érvelni, akik az iskolai órákon nem mernek megszólalni, mondjuk, a kiejtésük miatt. Hát persze, hogy jó fejek a társak! Itt nincs versengés, mert mindenkinek ugyanaz a célja, ez pedig a tanulás. Összetartó közösségben pedig minden jobban megy. Ha valaki elakadna, nemcsak társaihoz, de a három magyar mentor egyikéhez is fordulhat. Az ő feladatuk a koordinálás, hidat képeznek a gyerekek, a szülők és az oktatók között – utóbbiakat egyszerre támogatják, ellenőrzik, illetve visszajeleznek nekik a tevékenységükkel kapcsolatban.

I don’t understand Hungarian

Az 1991 óta táborokat szervező PEOPLE TEAM legrégebbi szekciója az angoltábor. A 7–17 éves résztvevők 6-8 fős csoportokban, jól felszerelt termekben dolgoznak. A diákok (legyenek akár alsósok vagy pár éven belül érettségizők) igényére szabott tananyagokkal járnak körbe egy-egy témát. Ebbe az is belefér, hogy valamelyik délután elmennek várost nézni vagy teniszezni. A résztvevők többet kapnak a nyelvtudásnál: játékosan, kitűnő hangulatú közösségben, hasznosan tölthetik el ezt a néhány napot, végül pedig egy újabb informatív célú felmérő után megkapják a diplomájukat. A PT táboraiban ráadásul mindig nyaralnak külföldi gyerekek, akikkel szintén ezen a világnyelven tudsz majd kommunikálni.

Vizsgára készülsz? Ez a tuti program!

Sokan visszajárnak a PT-hez, akik saját bevallásuk szerint a nyári tábor egy hete alatt többet tanulnak, mint az iskolában egy év alatt. Szeretnéd, ha téged is hozzásegítenénk a nyelvvizsga megszerzéséhez? A 2021-es dátumok megvannak, a jelentkezés elindult: (1) július 25–31. (2) augusztus 1–7. (3) augusztus 8–14.

Come and join us!

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work