Hirmagazin.eu
Főoldal » DNS: sok mindenre választ adhat, de arra nem, hogy kik vagyunk
Életmód hírek

DNS: sok mindenre választ adhat, de arra nem, hogy kik vagyunk

Egy amerikai cég a beküldött DNS-mintánkból néhány dollárért megállapítja, hogy kik voltak az őseink.

Eddig 107 millióan éltek ezzel a lehetőséggel, köztük Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, akiről kiderült, hogy lengyel, német, francia és görög felmenőkkel is rendelkezik.

Raskó István orvos-genetikus szerint ezek cégek nem hazudnak a reklámjaikban, ugyanakkor felbecsülhetetlen értékű információkhoz jutnak, amelyek sok mindenre felhasználhatóak. Ráadásul nem a DNS-ünk határozza meg, hogy kik vagyunk, reflektált a professzor emeritus a DNS-tesztről szóló hirdetések szövegére.

A DNS-elemzés ma már csodákra képes, és igen, valóban megállapítható az is, hogy az egyes emberi kromoszómákon melyik régiók származhattak egy adott földrajzi könyezetből, íly módon ez rendben van, fogalmazott Raskó István orvos-genetikus. Probléma ott van, hogy vannak olyan embercsoportok, amelyeket nagyon jól imserünk, és vannak olyan embercsoportok, amelyekből sokkal kevesebb egyén genetikai mintázata ismert, tehát a két meglehetősen elnyagyolt, magyarzáta a szakember.

Üzleti fogás

Másrészt ezek a cégek, amelyek DNS-mintákkal foglalkoznak, általában úgy adják az információt, hogy az “durranjon”, hogy az illető büszke legyen saját magára, és közlik vele, hogy az ő őse a Dzsingisz kán volt, mutatott rá Raskó István. Hiszen rendkívül érdekes volna, hogyha azt közölnék valakivel, hogy egy tömeggyilkossal állna rokonságba, ilyet nem mondanak. Mindenesetre a DNS manapság ilyen információk megállapítására is alkalmas, ismételte meg.

Egy DNS-elemzésből azonban

nemcsak a földrajzi környezetből való származás azonosítható,

hanem kinyerhetők olyan személyre szabott genetikai adatok is, hogy például milyen az adott személy betegséghajlama azon betegségek esetében, amelyek genetikai háttere jelenleg már ismert. A kérdés csak az, hogy ezeket az információkat mire használja föl az adott cég.

Tulajdonképpen egy génbankról van szó, aminek az etikája külön szabályozott – magyarázta az InfoRádiónak nyilatkozó orovos-genetikus. Így fontos lenne tudni, hogy vajon az ügyfél mintáját anonimizálják, azaz törlik-e az ügyfél valamenyni azonosítható információját. Bár az ember legyen jóhiszemű, és higgyen abban, hogy egy ilye cég fair módon jár el, mindazonáltal az orvos-genetikus szakember egyetért, hogy érdemes óvatosnak lenni egy DNS-minta kiadával.

A prejudikációt határozottan kerülve, az azonban kijelenthető, hogy ha egy cég több százmillió ember DNS mintáját birtokolja, azzal dollármilliárdokat is kereshetne, amenyniben más célra is felhasználná azokat. Hihetetlen nagy érték, pénzben le sem írható, populációgenetika szempontjából egy fantasztikus tárház, ami hihetetlen fölfedezésekhez vezethez, fogalmazott Raskó István, de ugyanakkor, valóban, másra is fölhasználható.

A szakember végezetül megjegyezte,

az ember nem kizárólag a DNS-e.

A vizsgálat azt képes megmondani, hogy valószínűleg honnan származnak az ősei, azt azonban nem, hogy kik vagyunk. Mert az nemcsak genetikai, hanem társadalmi, szociális meghatározás. Vagyis az emberség mibenléte nem kizárólag a DNS-ben van megírva, húzta alá.

Nyitókép: Pixabay.com
infostart

Hasonló hírek

8 női jellemvonás, mely a szépségnél sokkal értékesebb, sok nő nőből mégis hiányzik!

Mazsi

Változókor – Mindörökké szex!?

Edit

Gyász: elhunyt a kecskeméti Katona József Színház színművésze

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------