Hirmagazin.eu
Főoldal » Demeter Márta: a politikus, aki még sosem nyert választást
Belföldi hírek

Demeter Márta: a politikus, aki még sosem nyert választást

Az MSZP-ből a válságát élő LMP-be átigazolt, egyéniben még sosem nyert, volt párttársai szerint megbízhatatlan és felszínes: a legutóbb a miniszterelnök lányának utazásáról szándékosan hazudó Demeter Márta furcsa karrierjének járt utána a Figyelő.

Demeter 35 éves politológus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem biztonságpolitikai szakára járt, de diplomát nem szerzett. Viszont a honvédség iránt mindig is vonzódott. Volt elvtársai az MSZP-ben, akikkel 2010-2017-ig dolgozott együtt

felszínességére és megbízhatatlanságára emlékeznek

– a Figyelő cikke szerint.

A képviselőasszonyt ismerők szerint nem igazán szokta beleásni magát bármibe is. Erre a mentalitásra utal legutóbbi hazugsága is, hogy a miniszterelnök lányát vizionálta egy katonai szállítógépre, miközben csak névrokonságról volt szó, és nem Orbán Viktor lánya utazott Ciprusról Magyarországra honvédségi repülővel, hanem egy katonatiszt, Orbán Flóra nevű kétéves kislánya. Ráadásul, amikor lelepleződött, és kiderült az igazság, Demeter csak tovább hajtogatta a hazugságait, nem tudott leállni az álhír-gyártással.

Demeter Márta. FOTÓ: TUBA ZOLTÁN – ORIGO

Emlékezetes kudarca, hogy a 2010-es önkormányzati választáson csúnyán kikapott a fideszes ellenfelétől, majd egy évvel későbbi időközi választáson sem sikerült nyernie. Vigaszdíjként egy külsős szocialista bizottsági szerepet kapott. Az MSZP-s Tóth Csaba azonban megvált Demetertől, kitette a helyi szervezetből. Személyes kapcsolatainak köszönhetően aztán bekerült a párt országos elnökségébe. Az akkori pártelnök, miniszterelnök-jelölt a „fiatalítás jegyében” befutó helyet biztosított számára az Összefogás országgyűlési pártlistáján.

A fiatal képviselőnő azonban, ahogy Tóthtal, úgy másik mentorával, Mesterházy Attilával is összerúgta a port.

A 2016-os elnökválasztás előtt viszont rosszak lehettek a megérzései, mert Harangozó Tamás jelöltsége mellett állt ki, de Molnár Gyula lett végül a párt vezetője. Demeter szénája rosszul állt, előre látható volt, hogy a 2018-as országgyűlési választáson nem fog egyéni körzetet kapni, de a pártlistán sem szerepel majd jó helyen. Emiatt hagyhatta ott 2017-ben a pártot, de először úgy tűnt, a balra tolódó Jobbikba ül át. A pletykákat az is alátámasztotta, hogy egyik napról a másikra a legtöbbet szereplő politikus lett a Magyar Nemzet hasábjain és a Hír Tv-ben.

Végül az LMP-be ült át, ahol a legfontosabb célja az volt, hogy jó helyet harcoljon ki magának a tavaszi országgyűlési választásra.

Egyéniben ugyanis nem sok esélye volt Kőbányán, ahol volt párttársa, Burány Sándor is indult. Demeter végül csúfosan leszerepelt, negyedik lett, de ez nem zavarta, hiszen listáról újra bekerült a parlamentbe. A frakció még a honvédelmi bizottságba is delegálta, ahol alelnök lett.

Az LMP eleinte nem kedvelte a – ahogy a cikk fogalmaz – kívül zöld, belül vörös Demetert, kétszer vissza is utasították a pártba való felvételét, majd ugyanez a tagság társelnöknek választotta.

A Figyelő megjegyzi, hogy Demeter pályafutása során dolgozott önkormányzatnál, parlamenti bizottsági alelnökként, országgyűlési képviselőként, jelenleg pedig társelnökként, de mindezt úgy, hogy a szavazók sosem tüntették ki bizalmukkal.

Azt, hogy az eddig összeharácsolt politikai karrierjében a szerencse vagy a tehetség volt a döntő, mindenki döntse el maga – jegyzi meg a cikk szerzője.

Forrás: origo.hu

Hasonló hírek

Lakás- és helyiségbérleti szerződésekről döntött a kormány

Géza

Törökszentmiklósi tűz: az anyuka is meghalt

Edit

Szokatlan bűncselekményekre figyelmeztet a magyar rendőrség! Oszd meg! Hirmagazin.eu

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------