Rengeteg olyan állat van, amelyről sok ember még csak nem is hallott. Ez sajnos nem véletlen, hiszen rengeteg faj kihalt vagy éppen kihaló félben van. Ennek okán pedig nehéz is hallanunk róla. Cikkünkben olyan veszélyeztetett állatokat mutatunk be, amelyek meglehetősen különlegesek és mind a csodás Dél-Amerikához köthető.

Gyapjas csincsilla

„Gyapjas csincsilla (Chinchilla laniger). Az 1800-as években nagyon megritkultak, ezért prémjük ára igen magasra szökött. Az ezüstösszürke csincsillabunda a gazdagság „státusszimbóluma” lett. A mohó prémvadászok szinte teljesen kiirtották e fajt, a csincsilla gyakorlatilag kihalt. Az 1900-as évek elején azonban a prémes állat farmokon sikerrel tenyésztették, s a tenyésztett csincsillák prémje lenyomta az árakat. Így tehát remélhető, hogy a Chile, Bolívia és Peru magashegységeiben élő példányok elkerülhetik végzetüket. A faj fennmaradása – legalábbis a tenyésztett példányok révén biztosítottnak látszik.

Megemlítjük, hogy három közeli rokon, gyakorlatilag kipusztult értékes prémes állat keresztezhető egymással; a perui macskanyúl (Lagidium peruanum), a rövidfarkú csincsilla(Chinchilla brevicaudata) és a gyapjas csincsilla kevert vérű utódai termékenyek. A gyapjas csincsilla a házinyúlnál kisebb, hossza – farok nélkül mérve – kb. 15 cm. Hazánkban is tenyésztik.” – olvasható az Egyszervolt állatok című könyvben

A gyapjas csincsillának már a neve is veszélyt jelent önmagára. A gyapját ugyanis annyira értékesnek tartották, hogy az orvvadászok gyakorlatilag bármilyen törvényt készek voltak áthágni csak azért, hogy megszerezzék az állat bundáját. Tipikusan tehát egy olyan állat, akinek az értékes bundája miatt kellett majdnem lemondania a fajfennmaradásról. A szaporodásban viszont nem lehet rájuk panasz, így sikerült is megmenteniük a fajt.

Óriástatu

„Óriástatu (Priodontes giganteus). Dél-Amerika sajátos, ősi jellegű állatfaja. Páncélját az irharétegben kifejlődő csontképződmények alkotják. Rokonságában vannak egér méretű páncélos fajok, a kihalt formák között pedig akadt orrszarvú méretű is. Az óriástatu – farkával együtt mérve – kb. 1,75 m hosszú. Igen erős ásókarmai vannak. Kisebb állatokat, csigákat, apró emlősöket eszik. Húsát szívesen fogyasztják, páncéljából szép dísztárgyakat, hangszereket készítenek, így érthető, hogy számos fajt, elsősorban az óriástatut a kihalás fenyegeti.” – írják az Egyszervolt állatok című könyvben

 

Amerikában ősállatként tartják számon, ez pedig számára előny meg hátrány is. Hátrány abból a szempontból, hogy nagyon is az emberek figyelme elé került, akik aztán rájöttek arra, hogy finom ételt is lehet készíteni belőlük, na meg persze ereklyeként sem utolsó.

Rőt vérszopó denevér

„Rőt vérszopó denevér (Desmodus rotundus). Észak-Amerika déli részén, Közép-Amerikában és Dél-Amerikában él, hossza 7 cm. Éles fogával mintegy legyalulja az alvó állatok, emberek bőrét, s a sebből szivárgó vért felnyalja. A veszettség terjesztője, a seb gyakran fertőződik. Az egészségügyi szervezetek a vérszopó denevérek teljes kiirtását tűzték ki célul. Európában nem élnek ilyen fajok.” – írják az állatról az Egyszervolt állatok című műben

 

A denevéreket nem igazán szeretik az emberek, talán még félnek is tőlük. Mindezt pedig nem is alaptalanul, hiszen a rőt vérszopó denevérek rengeteg kellemetlenségeket okozhatnak az embernek. Leginkább attól kell tartanunk velük kapcsolatban, hogy megharapnak és valamilyen súlyos betegséget adnak át. Ennek okán nem is akarják megmenteni ezt a fajt, sőt az összes példányt szeretnék kiirtani.

Farkas – Veress – Egyszervolt állatok

Forrás: delina