13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek

De Tomaso életre kel?

2015 05 09 162534

A közlekedés rendkívül fontos manapság több okból is kifolyólag, ezért, aki csak teheti, az autóval közlekedik. Igenám, de az autók nem csak erre jók, hiszen akkor nem volna megannyi luxusautó, amelyek valóságos vagyonokba kerülnek.

Bizony, leginkább a férfi szíveket piszokul meg lehet ragadni egy szuper járgánnyal. A legtöbb férfinak például nem véletlenül van álomautója vagy éppen kedvenc márkája ezen a téren. A cikknek a témája pedig éppen egy autómárka, mégpedig a szebb napokat is megélt De Tomaso.

Napjainkban erről a márkáról nem igazán lehetett hallani, viszont annak idején azok motorok, ha elkezdtek dübörögni olyan volt, mintha csak a férfi szívek húrjain játszadoztak volna. A márka, illetve az autók továbbra is örök klasszikusnak számítanak, ha pedig valaki retro stílust szeretne, akkor egészen biztosan érdemes megtekintenie egy-két modellt. Nos, ahogy korábban már írtuk rég óta parkoló pályán van a márkanév, viszont nemrégiben az L3 Holding befektetőcsoport megvásárolta. Ugyanakkor ez nagyjából annyit jelent, hogy rendelkeznek használati joggal a nevet illetően, továbbá egyes típusok gyártási jogát is magukénak tudhatják. Kapaszkodjatok meg, mindez potom 2 millió euróba került és még csak ez után jön a tetemesebb tőke, amelyet majd be kell még fektetniük, ha szeretnék, hogy megtérüljön a befektetés. Természetesen a tervekben nincs hiány a befektetőcsoport, sőt. A tervek szerint egy vadonatúj üzemet hoznak majd létre, ahol csaknem 360 embernek munkát adni. Ezt, Olaszországban, Torino közelében szeretnék megvalósítani, ahol új, középmotoros sportkocsit szeretnének gyártani. Itt pedig képbe jön a tetemesebb befektetés, amely mellett a 2 millió euró eltörpül, hiszen egy ilyen tervhez becslések szerint euró-százmilliókra lesz szükség. Azonban nem véletlen a hely, környezet kiválasztása sem, hiszen itt könnyedén minőségi, tapasztalt munkásokra lelhetnek. Miért is? Nos, a Fiat márka az elbocsátásokkal Észak-Olaszországban éppen a kezükre játszik, ugyanis ezrek lett munkanélküliek, mégpedig olyanok, akik tapasztaltak, több évet lehúztak már ezen a területen.

A De Tomaso névvel, márkával az elmúlt években többnyire csak spekulálgattak, viszont az érettebb korosztálynak ez a név még mindig nagyon sokat jelent, tehát érthető, ha szeretnék életre kelteni, még akkor is, ha erre a feljogosítás 2 millió euró. Körülbelül 10 éve szűnt meg a gyártás, viszont már korábban is próbálták életre kelteni. Ekkora még egy olasz befektetőcsoport szeretett volna nagyot húzni ezzel, ehhez adott volt számukra még a régi gyártelep is, viszont részben az időzítés miatt nem sikerült nekik. Az új modellek fejlesztése ugyanis 2009-ben kezdődött, viszont meg is rekedt, mivel nem kezdték el gyártani. Később, 2011-ben bemutatták a Deauville szabadidő-autót, de csupán csak a prototípusban gyönyörködhettünk. Mondhatni csak erőlködések voltak, hiszen a szikra ki is aludt, mivel nem lett gyártva egyetlen modell sem, csődbe is ment, még az újjászületés előtt. A jelenlegi tulajdonoscsoport azonban talán egy komolyabb súlycsoport, ugyanis szoros kapcsolatban állnak a Genii Capital nevű céggel, amely jelenleg a Forma1-es Lotus istállónak a tulajdonosa, sőt 2010-ben a Saab lehetséges vásárlói között is emlegették őket. Ugyanakkor lehet olvasni híreket, bár inkább csak spekulációkat, hogy később a Lotus nevet akár le is cserélhetik De Tomaso-ra, már ha sikerül feltámasztani a márkát. Ugyanakkor annyira nem meglepő a befektetőcsoport érdeklődése sem, hiszen jelenleg világszerte nő a kereslet a kis szériás sportkocsik iránt, amely kategóriában meglehetősen vonzó lehet a név.

Forrás: Delina

Previous article
Next article

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner