7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSportSporthirekDárdai beugrott a sztáredzők közé

Dárdai beugrott a sztáredzők közé

A fo­ci­ban az edzők­nek is van vi­lág­rang­lis­tá­juk. Ezen négy ma­gyar ta­lál­ható, a leg­jobb Dár­dai Pál. A Her­tha mes­tere pár hónap alatt 900 he­lyet ug­rott előre, vi­lág­sztá­rok közé.

Egy év alatt tört be a sztáredzők táborába Dárdai Pál. A Hertha Berlint a dobogóra irányító korábbi magyar szövetségi kapitány elképesztő esztendőt tudhat magáénak. Februárban nevezték ki a berliniek élére, először benntartotta a Herthát, majd most a dobogó harmadik fokán telel együttesével a német élvonalban.

Dárdai beugrott a sztáredzők közé

Dárdai Berlin első számú kedvence, az év edzője lett a városban (Fotó: GETTY IMAGES/Europress fotóügynökség)

A szakember neve egyből jegyzett lett a szakmában, még az edzők nem hivatalos világranglistáján is serényen lépked előre. A tréner februári kinevezésekor került fel a névsorba, akkor a 981. helyre. Szépen lépkedett előre, s ma már a 85. helyen jegyzik az edzők között.

Dárdai beugrott a sztáredzők közé 1

A csapat 32 pontot szerzett az ősszel (Fotó: Twitter)

Mögötte van például az angol West Hammel idén óriásölő horvát Slaven Bilic, vagy a több nagy klubnál is dolgozó holland Ronald Koeman. Arra persze még várni kell, hogy Dárdai utolérje a listavezetőt, a Barcelonát vasárnap klubvilágbajnoki címig vezető Luis Enriquét.

Dárdai beugrott a sztáredzők közé 2

Jelenleg a barcelonai Luis Enrique a legjobbnak tartott edző (Fotó: GETTY IMAGES/Europress Fotóügynökség)

A Hertha-drukkerek számára persze jelenleg Dárdai a legkedvesebb tréner. A hétvégi, Mainz elleni siker után egy emberként ünnepelte őt a berlini Olimpiai stadion.

A szurkolók Dárdait nevét skandálják:

A magyar edző elmondta, megtisztelő számára a szeretet, de ő már a jövőre koncentrál.

Megható volt a tábor előtt állni, de én már 2016-ra és a következő meccsre koncentrálnak. Nehéz tavasz vár ránk

– fogalmazott a meccs után a szakember.

Dárdai beugrott a sztáredzők közé 3

A Hertha a Német Kupában is bejutott a negyeddöntőbe (Fotó: Twitter)

Az edzők világranglistáján egyébként Dárdain kívül még három magyar szakember neve található meg. A Cottbust irányító Miriuta Vasile jelenleg a 615., a debreceni Kondás Elemér az 1105. helyen áll, míg az MTK mestere, László Csaba az 1319. pozíciót foglalja el.

Forrás: Ripost

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem