17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárDamu neje is megszólal: Roland miatt ittam

Damu neje is megszólal: Roland miatt ittam

Edina visszaszólt a színésznek, aki szerinte minimálisan sem támogatja anyagilag. Edina azt is elmondta, hogy hamarosan megszülető gyerekét nem fogja intézetbe adni.

Damu neje is megszólal: Roland miatt ittam

Damu Roland és felesége csak egy dologban értenek egyet:  a hamarosan világra jövő Maja a legfontosabb. Mégis kérdéses még, hogy a kislány születése után Edina nővéréhez vagy intézetbe kerül, mert az asszonytól elvették a felügyeleti jogot, Damu pedig átmenetileg lemondott róla. A színész azzal indokolta döntését, hogy a színészházba, ahol jelenleg él, nem viheti kislányát, és férfiként nem is tudna mit kezdeni egy csecsemővel, akit ké­sőbb venne magához – írja a Bors.

– A gyámügy célja, hogy családban maradjon a gyerek. Maja nem lesz intézetis, mert a nővéremé lesz az ideiglenes felügyeleti jog. Arról még nincs határozat, hogy én csak órákra mehetek majd hozzá, vagy oda is költözhetek-e erre az időre. Folyamatosan ellenőrzik majd a körülményeket és engem, hogy alkalmas vagyok-e, és hogy iszom-e. Akár már 3–4 hónap múlva visszakaphatom a felügyeleti jogot. A nővérem egy négyszobás panelban él, jól elleszünk – árulta el Edina, akiben a hangja alapján egy korty alkohol sem volt. Sokkolóan hatott rá férje a hétfői Borsban megjelent nyilatkozata, többek között az is, hogy veszélyes a kicsire és saját magára. Szerinte Damu sok mindenben hazudik.

Hangjából mégsem düh, ha­nem szomorúság és fájdalom hal­latszott. Arra a kérdésre is, hogy miért ivott a terhessége alatt, csak csöndben mert válaszolni.
Nem akarok belemenni Roland játékaiba, én már így is szenvedtem és szenvedek eleget. Igen, én is hibáztam, ahogyan ő is. Ittam a terhességem alatt, mert nem bírtam már azt a feszültséget, amit okozott. Sokat veszekedtünk, gyenge voltam. Ámokfutásba kezdett.Körülbelül két hónappal ezelőtt, amikor betelt a pohár, azt mondta, a színészházba költözik pár hétre, hogy tartsunk egy kis szünetet. Nem merte az arcomba mondani, hogy ez egy igazi szakítás, azt is a sajtóból tudtam meg! Azóta nem néz felém, csak SMS-t ír, néha-néha hív csak fel, így nem értem, honnan veszi, hogy összement a pocakom? 13 kilót híztam eddig, nincs egy hete, hogy utoljára voltam vizsgálaton. Eddig minden eredményem jó, a baba egészséges. Ettől függetlenül persze van esély arra, hogy koraszülött vagy beteg lesz, de ez egészséges nőknél is benne van a pakliban. Roppant módon örülök neki, hogy a férjem nemcsak kiváló színész, férj és leendő apa, de szuper nőgyógyász és pszichiáter is! – mondta el a 7 hónapos terhes Edina. Az asszony fájlalja, hogy férje azt nyilatkozza, a baba számára a legfontosabb, és meg akarja menteni, mert szerinte akkor érdekelné Damut például az, hogy ő mit eszik.

– Terhes vagyok, nem tudok dolgozni. Évekig vártam Rolira, szabadulása után a támasza voltam, hozzánk költözött, babát vállaltam tőle, most meg ezt a megalázást kapom?Miért? Az se érdekli őt, hogy van-e mit ennem! A nővéremmel járok még a vizsgálatokra is! Roland úgy félti a gyerekét, hogy két hónappal ezelőtt adott negyven­ezer forintot ennivalóra és rezsire, azóta semmit. Pedig a terhesség rengeteg pénzbe kerül! – sóhajtott Edina, aki óriásit csalódott férjében, mégis hajlandó lenne megbocsátani neki, ha Damu megváltozna.

– Azt mondta régebben, soha nem fog el­hagyni és elválni. Össze kellett csiszolódnunk a szabadulása után, nem ment. De ha bocsánatot kérne a hibákért, amiket elkövetett, megbocsátanék neki, mert szeretem. De be kell látnom, hogy ő kihasznált engem, kezdetben szeretett csak, már nem – sírta el magát Edina.

 

forrás: anna.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work