14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárDamu feleségét már csak az alkohol érdekli

Damu feleségét már csak az alkohol érdekli

Damu Roland kisbabája ugyan még meg sem született, de máris a nehéz sorsú gyerekekhez tartozik.

Damu feleségét már csak az alkohol érdekli
Budapest, 2011. június 16.
Damu Roland várakozik a tárgyalóterem elõtt. Zárt tárgyalást rendelt el a Damu Roland televíziós sorozatszínész ellen erõszakos közösülés bûntettének gyanúja miatt indított büntetõügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság. Szabó Noémi bíró a tárgyalás elsõ napján bejelentette: „a nyilvánosságot erkölcsi okból a tárgyalás egészérõl kizárja a bíróság”.
MTI Fotó: Kovács Tamás

 

A Borsnak adott interjújában Damu kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, hogy inkább állami gondozásba adná kislányát, akinek ugyan csak két hónap múlva kellene megszületnie, mégis komoly esély van rá, hogy hamarabb érkezik meg, anyja féktelen italozásának eredményeként – írja a Blikk. A gyámhivatal már el is vette Damu feleségétől, Edinától a felügyeleti jogot. Damu elárulta, hogy a kicsit Edina testvére szeretné magához venni, aki azonban rendkívül rossz anyagi körülmények között él három saját gyermekével, néhány hónapja még a villanyt is kikapcsolták náluk.

– Három gyerek van ott, épp most válnak, és még Edina is oda akar költözni, vagyis an­nak ellenére is a gyermekünk közelében maradhatna, hogy a gyámügy eltiltotta a gondozástól. Három évet ültem ártatlanul, de az nem viselt meg annyira érzelmileg, mint most ez a történet, ami a pici lányom sorsáról szól. Másfél hónapja elköltöztem otthonról, mert már nem bírtam nézni, hogy mit művel magával és a picivel. Színészházban la­kom, saját lakás nélkül esélyem sincs arra, hogy magamhoz ve­gyem a kislányomat. Gyesre sem mehetek, férfiként nem tudok mit kezdeni egy újszülöttel, akiről már most tudni, hogy alkoholszindrómával születik meg, és még ki tudja, milyen bajokkal – mondta a színész.

Roland szerint az lenne a legjobb megoldás, ha Maja, mert így szeretné hívni születendő kislányát, intézetbe kerülne.
– Ott vi­gyáznának rá, nem lenne ve­szélyben. A feleségem – mint kiderült – húsz éve iszik, ha olyanja van, csak a pia érdekli. Fordultunk mindenhova segítségért, pszichiáterhez is, de sajnos nincs kényszerkezelés. Ez a törvény – panaszkodik Roland.

Damu aggódik, mert bár Edina a hetedik hónapban van, a hasa elkezdett összezsugorodni.
Az elmúlt négy hétben folyamatosan ivott, négy napon át nem evett, nem nő a hasa, ag­gasztó az állapota. Minden erőmmel azon va­gyok, hogy összeszedjem ma­gam anyagilag, legyen egy saját lakásom, és akkor kérhetem a kislányom felügyeleti jogát – zárja a színész.

– Addig viszont, ha nem vigyáz rá az állam, akármi baja eshet, mert az a nő, akit feleségül vettem és akit nagyon szerettem, egyszerűen nem alkalmas és méltó már arra, hogy a kicsi közelében legyen. Mert veszélyes rá és önmagára is.

 

forrás: anna.hu

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner