7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeSzabadidőBulvárDagad a Rapülők-botrány: Ezért nem kellett Gesztiéknek Szulák Andrea

Dagad a Rapülők-botrány: Ezért nem kellett Gesztiéknek Szulák Andrea

Hiába dol­goz­tak ko­ráb­ban együtt, Geszti Péter nem hívta meg a Rap­ülők-kon­certre az éne­kes­nőt.

Bár a hét végén a 90-es évek ikonikus zenekara, a Rapülők két este is telt házas koncertet adott, úgy tűnik, mégsem elégedett maradéktalanul mindenki.A koncerteken fellépett Tóth Vera és húga, Gabi, a tavaly elhunyt Somló Tamás ikerfiai, Dániel és Pál is énekelt, sőt az egyik hazai tehetségkutatóban is feltűnt Hajdú lányok is színpadra léptek. Szulák Andreának azonban nem jutott hely. Pedig az énekesnő igenis köthető a zenekarhoz: 1992-ben közreműködött az Átmeneti csók című slágerben. Szulák a közösségi oldalán azt írta, vannak érzései, miért nem kapott meghívót.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1906079249611377&id=100006279615667

„Sok ismerős írt rám, hogy miért nem voltam ott, ezért írtam a közösségi oldalamra, hogy tisztázzam ezt a dolgot. Nem vagyok megsértődve, sőt szeretnék gratulálni a fellépéshez, hallottam, hogy fantasztikus volt. Egyszerűen kellemetlen, hogy nekem kell emiatt magyarázkodnom.

Lehet, hogy gazdasági okai voltak annak, hogy nem hívtak el. Nem bánom, szerencsére rengeteg munkám van, pénteken is dolgoztam

– árulta el a Blikk-nek Andrea.

A lap megkereste a Rapülők frontemberét, Geszti Pétert is, aki tiszta vizet öntött a pohárba.

„Hosszas gondolkodás után közösen döntöttünk úgy, hogy bár az eredeti hangzásban szeretnénk előadni dalokat,

mégis szeretnénk megújulni tíz év után. Ennek része volt, hogy másokkal állunk színpadra.

„Hónapokkal korábban felhívtam Andit, és elmondtam neki, hogy ez a helyzet, ő megértette, elfogadta, a barátság pedig megmaradt.

Nem értem, milyen nyilvánvaló okokra célozhatott, nincs itt semmiféle összeesküvés vagy dráma.

Forrás: Ripost

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work