13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárCzifra Noémi: nem éltem meg katasztrófaként a bíró döntését!

Czifra Noémi: nem éltem meg katasztrófaként a bíró döntését!

2015 05 30 233659
A közokirat-hamisításért öt hónap felfüggesztett börtönt kapó egykori műsorvezető ugyan fellebbezett a döntés ellen, mégis méltányosnak tartja azt. Tudja, járhatott volna rosszabbul is – számolt be a Bors.

Czifra Noémi, a ValóVilág első szériájának műsorvezetője kitart az igaza mellett és azt állítja: nem szándékosan követett el bűncselekményt. Mint arról tegnap beszámoltunk: az egykori tévés 2012. december 8-án ittasan vezette autóját Budapesten, az M0-s autópályán. Bevonták a jogsiját, de Nóci néhány nappal később elment a Derecskei Járási Hivatal okmányirodájába, és azt mondta, elveszítette a jogosítványát. A Berettyóújfalui Járásbíróság közokirat-hamisításért öt hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte. Nóci korábban több interjúban kifejtette: nem emlékezett rá, hogy a rendőrök elvették a jogsiját, így jóhiszeműen kért újat az okmányirodában.

– Nem tudom, mire számítsak a fellebbezés után – mondta tegnap a Borsnak Czifra Noémi.

– Nagyon érdekes érzés volt hallani az ítéletet. Talán furcsán hangzik, de nem éltem meg katasztrófaként, sőt: a fellebbezésem ellenére úgy gondolom, hogy a bíró nagyon bölcs, mondhatnám salamoni döntést hozott. Megbüntetett, de nem akart a döntésével tönkretenni. Inkább olyan ez, mint egy figyelmeztetés. Nem vitatta el a mi védekezésül előadott álláspontunkat. Ugyanakkor az ítélet indoklásában hozzám idézett mondataiban kifejtette, hogy egy olyan intelligenciával rendelkező embernek, mint én, fel kellett volna mérnie, hogy valamit rosszul tesz.

Az ügyben néhány hónapon belül jogerős döntés várható. Ha másodfokon is helybenhagyják a döntést, Nócinak arra kell odafigyelnie, hogy az elkövetkező két évben semmi törvénybe ütközőt ne kövessen el.
Forrás: TheNews

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem