13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárCurtis: Aggódom a barátomért!

Curtis: Aggódom a barátomért!

Padlóra teszi a járvány a sztárokat. Majka újra kórházba került, a szervezete tele van gyulladással, Curtis is nagyon aggódik érte. Vajna Timinek pedig hónapok után is fájdalmai vannak a koronavírus miatt.

Ahogy arról a Bors elsők között hírt adott, Majka is elkapta a koronavírust, s múlthét elején kórházba is került. Jó eredményei miatt azonban orvosai pár nappal később hazaengedték. Nem tartott sokáig az öröme, hogy kisfia születésnapján együtt lehetett a család. Majka állapota szombaton ismét rosszra fordult, és újra kórházban kötött ki.

– Nagyon aggódom a barátomért! A mi kapcsolatunk, barátságunk különleges, és Peti nagyon fontos ember az életemben. Ma épp nem beszéltem vele, úgyhogy itt is üzenem neki, hogy: Jobbulást! Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj – üzent barátjának a Bors hasábjain Curtis, aki félig viccesen elmondta, hogy ő maga sérthetetlennek érzi magát a járvánnyal szemben. – Én nem aggódom, épp édesanyám mondta nekem az előbb, hogy „Kisfiam, romlott almába nem mászik bele a kukac”. Úgyhogy én megnyugodtam – nevetett fel a rapper, akit barátjával ellentétben eddig valóban szerencsésen elkerült a járvány.

Majka viszont így mesélt a rosszullétéről, s az újabb megpróbáltatásairól YouTube-csatornáján:

– Az van, hogy vissza kellett jönnöm. Kicsit elba**tam a hazamenetelt, több szempontból is. Kicsit megerőltettem magam a kisfiam születésnapján, aztán másnapra visszament a lázam. Na, most úgy visszament másnapra a lázam, hogy gyakorlatilag annyira, de annyira le voltam gyengülve, hogy nem bírtam a jobb oldalamról a bal oldalamra megfordulni. Aminek az lett az eredménye, hogy kiszáradtam – mesélte Majka, akit még betegen is sikerült kihozni a sodrából, s nehézkes, rekedtes élőzése közepette úgy elgurult a gyógyszere, hogy nyomdafestéket nem tűrő módon osztotta ki azt, aki azzal vádolta, hogy csak eljátssza jó pénzért, hogy beteg.

– Menj a k. anyádba légy szíves, jó!? …te idióta! Magamtól ide bejöttem…? Nem hallod a hangomat, meg minden, te barom? – fakadt ki a rapper, aki kétoldali tüdőgyulladástól szenved, s elmondása szerint fáj minden levegővétele, magas láz gyötri, s most még egy másik szervére is ráhúzódott a gyulladás. Fölcsattanása után a rengeteg szeretetteljes komment végül lenyugtatta a műsorvezetőt, aki annyit kért, hogy drukkoljanak rajongói a mi­előbbi gyógyulásáért.

 

Lassan gyógyul Timi

Vajna Timi a nyár végén lett koronavírusos. Akkor elsőként lapunknak mesélt a megpróbáltatásról, s hogy majdnem rohammentő vitte el. Andy Vajna csinos özvegye több hónappal a megbetegedése után sem gyógyult meg teljesen. – Miért van az, hogy 3,5 hónappal a koronavírus után sem bírok futni, és fáj a tüdőm és a mellkasom. Eddig kétszer voltam futni, de közben és utána, valamint másnap reggel (amikor háton fekszem) olyan érzés, mintha újra beteg lennék, és fáj. Akinek gyengébb az immunrendszere, ez a vírus rendesen roncsolja a tüdő- és szívszöveteket – panaszkodott közösségi oldalán Timi, aki végül csak lefutotta jól megszokott Los Angeles-i köreit, ám a korábbi egy helyett, most tízszer kellett megállnia és kifújnia magát.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work