6.2 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságCsúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése

Csúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezése

Csúszik az M2-es metró és a gödöllői HÉV-vonal összekötésének tervezése, a gondot az okozza, hogy a HÉV-ek kikerültek a főváros fennhatósága alól, most nem tudni, hogy a MÁV-HÉV Zrt. vagy a BKK-BKV lesz a projektgazda.

Az M2-es metró és a H8-as HÉV Örs vezér téri összekapcsolása csak első ránézésre szól a hiányzó százméteres vágánykapcsolat megépítéséről, valójában sokkal bonyolultabb projekt, hiszen olyan új járművekre lesz szükség, amelyek mindkét vágányt képesek használni – írja a szerdai Világgazdaság a közbeszerzési értesítőre hivatkozva, hozzátéve, hogy a fejlesztés a 2021 utáni európai uniós költségvetési ciklusban valósulhat meg, a teljes projekt költségvetése 2015-ös árakon számolva 278,6 milliárd forint.

A Főmterv Zrt. még tavaly hozzákezdett a tervezési munkához, amelyre 1,9 milliárd forintot kapott. Az előzetes terveket már 2018-ban megküldte véleményezésre a cég, azzal, hogy januárban várja a válaszokat is, ám ezt a BKV és a MÁV-HÉV nem tudta teljesíteni.

A fejlesztéssel 300 ezer ember közlekedése javulhat. A fejlesztés során a teljes gödöllői vonalat, állomásait, biztosítóberendezéseit felújítanák. A tervek szerint a két vonalat felüljárón kötnék össze, és az Örs vezér tere magasállomás lenne. Az M2-es metró Rákosfalváig járna, az új HÉV-szerelvények pedig egészen a Déli pályaudvarig használnák a metróalagutat, ezért a beszerzendő járműveknek képesnek kell lenniük mind az alsó-, mind a felsővezetékes üzemmódra.

címlapfotó: Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem