14.1 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeFőhírekGazdaságCsúszik a Széll Kálmán tér felújítása

Csúszik a Széll Kálmán tér felújítása

hirmagazin_2015-08-28_063554

A Budapesti Közlekedési Központ cáfolja, hogy lemondott volna mintegy 600 millió forintnyi kötbérről, miközben csúsznak a Széll Kálmán tér felújításával kapcsolatos munkák.
Fotó: MTI

A BKK csütörtöki közleményében az Együtt sajtótájékoztatójára reagált. A párt fővárosi elnöke, Pataki Márton azt mondta: különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt feljelentést tettek a rendőrségen, mert véleményük szerint a BKK a kivitelezői szerződés júniusi módosításánál gyakorlatilag lemondott csaknem 600 millió forintnyi kötbérről.

A tavaly novemberben megkötött szerződés szerint csütörtökig kellett volna befejezniük a kivitelezőknek az építkezés harmadik szakaszát, ám júniusban, amikor már látszott, hogy az eredeti ütemterv szerint nem valósulhat meg a beruházás, a BKK aláírt a kivitelezőkkel egy szerződésmódosítást, amelyben kitolták az átadási határidőket – közölte Pataki Márton.Előzmények
A BKK 2014. november 24-én kötött szerződést a nyertes ajánlattevővel, a közbeszerzési eljárás elhúzódása miatt hét hónapos csúszással, s ez az egyes évszakokhoz igazodó teljesítések és időszakos technológiák változását okozta. A kivitelezőnek két nyári és egy téli időszak helyett két téli és egy nyári időszakban kellett volna megvalósítania a tér munkálatait. Ennek megfelelően az első szerződésmódosításra kizárólag a feleken kívül álló objektív körülmények alapján került sor, és ennek következtében megváltozott az az eredeti véghatáridő.

A BKK Zrt. a szerződéskötés több mint hét hónapos elhúzódása ellenére a belső munkák átcsoportosításával és az építési folyamat átstrukturálásával négy hónapos időmegtakarítást ért el.

A cég közlése szerint jelenleg a hatályos kivitelezési szerződés második módosítását készítik elő, amelyre két, a feleken kívül álló, a szerződéskötéskor előre nem látható műszaki probléma miatt lesz szükség. Ennek következtében nem módosul a véghatáridő, kizárólag egyes munkák átcsoportosítását szolgálja.

Az egyik műszaki körülmény a tér déli oldalán építés közben jelentkező, talajmechanikai eltérések miatt szükségessé vált extra cölöpözési és mélyalapozási, valamint szigetelési munkálatok áttervezése és elvégzése, a másik a metrókijárati épület szerkezetének bontásakor feltárt, a tervekhez képest jóval gyengébb tartószerkezeti oszlopok megerősítésének áttervezése és megépítése miatt adódott.

Véleményük szerint a kivitelezés alatt eddig nem merült fel olyan, szerződésszegésre okot adó körülmény (felróható késedelem, hibás teljesítés), amely alapján a BKK bármilyen kötbérigénnyel léphetett volna vagy léphetne fel a kivitelező vállalkozóval szemben. Ennek megfelelően nem is lehetett kötbérigényről lemondani, így a hűtlen kezelés nem értelmezhető.

A kivitelező számára a jelenleg érvényes szerződésmódosításban szereplő határidők az irányadók, az attól való eltérés esetén szabható ki kötbér.

Amennyiben a kivitelező eltér a határidőktől, a BKK élni fog a késedelmi kötbér kivetésének lehetőségével.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem