18.1 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekCsukás István és a Süsü (A cikk videókat tartalmaz)

Csukás István és a Süsü (A cikk videókat tartalmaz)

Csukás István (Kisújszállás, 1936. április 2 -) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas magyar költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.

Életpályája

Kisújszálláson született, egy nehéz sorsú kovácsmester nagyobbik fiaként, és itt járta ki az elemi iskolát is. A háború után – egy zenetanár biztatására, bár édesapja ellenzése ellenére, de édesanyja közbenjárására – jelentkezett az akkor alakult békéstarhosi zeneiskolába, ahol hegedűművésznek készült.

Itt érettségizett. Bár jól érezte magát a zeneiskolában, később mégis fellázadt a zene ellen – hiszen noha felvételi nélkül felvették volna ugyan a Zeneakadémiára, mégis –, a jogi egyetemre jelentkezett, majd egy idő után átment a bölcsészkarra, de – 1956 után – bölcsész tanulmányait sem fejezte be.

Életében a döntő fordulatot az hozta, amikor a Magyar Rádió egy diákköltők részére meghirdetett pályázatára az egyik barátja beküldte néhány versét, és azokkal első díjat nyert. Tizenhét éves korában már költő akart lenni. Eleinte csak felnőtteknek írt. Törzshelye lett a Hungária Kávéház, és ekkoriban jelentek meg első versei. Ettől kezdve írásaiból, irodalmi segédmunkákból élt. Vezetője volt és egyike azoknak – többek között Antal Imre, Szokolay Sándor  és Kazimir Károly  mellett –, akik 1960-ban megalakították a Fiatal Művészek Klubját (az Andrássy út 112. szám alatt), ami annak ellenére a hazai művészellenállás központjává tudott válni, hogy működését szigorúan ellenőrizték.

Dolgozott a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjánál, egy rövid ideig a Munkaügyi minisztérium belső lapjánál, majd később a Néphadsereg című lapnál volt két évig újságíró. Ekkor találkozott Fülöp János íróval, aki a tévé gyerekosztályán dolgozott és „cserét” ajánlott. Így lett 1968-tól 1971-ig a Magyar Televíziónál előbb dramaturg, majd – „lefokozva” – egy akkor indított gyerekhíradó, a Hétmérföldes kamera országjáró munkatársa.

Az 1960-as évek közepén Kormos István „csábítására” – akinek később az íróasztalát is megörökölte a Móra Kiadóban – állt rá, hogy gyerekeknek írjon, melyhez szinte egy előjelnek érezte azt, hogy egy napon született Hans Christian Andersennel 1978-tól 1985-ig volt a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője, azóta szabadfoglalkozású író.

Csukásnak verseskötetei mellett egyre-másra jelentek meg gyermekregényei, mesekönyvei, verses meséi: eddig közel száz kötete jelent meg itthon és külföldön. Olyan halhatatlan mesefigurákat teremtett meg az elmúlt negyven évben, mint például Mirr-Murr, Pom Pom, vagy Süsü, a sárkány.

Ezeket a figurákat a gyerekek főként rajz- és bábfilmekből ismerhették meg, több ifjúsági regényéből pedig sikeres tévéfilm készült. 1975-ben a hollywoodi X. televíziós fesztiválon a Keménykalap és krumpliorr című játékfilm megkapta a fesztivál nagydíját és Az Év Legjobb Gyermekfilmje címet is.

2013. szeptember végén avatták a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényében szereplő valós személy, Bagaméri Mihály kisújszállási fagylaltárus bronzszobrát. 2014-ben Szökevény csillagok címmel egy gyerekoperán dolgozik Nagy Imre Erik szegedi zeneszerzővel, illetve már harmadszorra szerepel az októberben nyilvánosságra hozott, Astrid Lindgren-emlékdíjra jelölt alkotók nemzetközi listáján.

2015-ben, a magyar dráma napján Szép Ernő-különdíjat kapott a fiatal nemzedékek színpadi mítoszainak megteremtéséért.

Róla nevezték el

  • Csukás István Nevelési és Oktatási Gyermekközpont, általános iskola Teskánd (2007-től)
  • Csukás Színház, Balatonszárszó (2011-től)
  • Csukás István-díj, Pesti Magyar Színház (2014-től) – meghívásos pályázat, melynek Csukás István a kuratóriumi elnöke is.

Művei

  • Elmondani adj erőt! (versek, 1962)
  • Előszó a szerelemhez (versek, 1965)
  • Egy szürke kiscsacsi (meseregény, 1967)
  • Koromcsillag (versek, 1968)
  • Mir-murr, a kandúr (meseregény, 1969)
  • Pintyőke cirkusz, világszám! (meseregény, 1971)
  • Keménykalap és krumpliorr (ifjúsági regény, 1973)
  • A téli tücsök meséi (meseregény, 1974)
  • Ima a vadevezősökért (versek, 1975)
  • Egy kis-csacsi története (1975)

  • Nyár a szigeten (ifjúsági regény, 1975)
  • Vakáció a halott utcában (ifjúsági regény, 1976)
  • A felidézett toronyszoba (válogatott versek, 1977)
  • Hogyan fogtam el Settenkedő Tódort? (meseregény, 1978)
  • Utazás a szempillám mögött (gyermekregény, 1978; színdarab, 1988)
  • Szegény Gombóc Artúr (meseregény, 1979)
  • A radírpók (gyermekregény, 1979)
  • Süsü, a sárkány (meseregény, 1980)
  • Festéktüsszentő Hapci Benő (meseregény, 1980)
  • Az üres papír elégiája (versek, 1980)
  • Hogyan lettem filmszínész? (meseregény, 1981)
  • A bátor Tintanyúl (meseregény, 1981)
  • Ágacska (színdarabok, 1981) Zeneszerző: Darvas Ferenc)
  • Madárvédő Golyókapkodó (meseregény, 1982)
  • Mintha átvágnánk Tahitin (versek, 1982)
  • Csicsóka és a moszkitók (ifjúsági regény, 1982)
  • Civakodó cipőikrek (meseregény, 1983)
  • Süsü újabb kalandjai (1983)

  • Gyalogcsillag (színdarab, 1983)
  • Oriza-Triznyák (meseregény, 1984)
  • Orr-beszámoló a Szépvölgyi út 67-től a Kolosy térig (versek, 1985)
  • Pom Pom főz (meseregény, 1985)
  • A Nagy Ho-ho-ho-horgász (meseregény, 1985)
  • Az óriástüdejű levegőfújó (meseregény, 1985)
  • A legkisebb Ugrifüles (meseregény, 1985)
  • Mint az ejtőernyősök (összegyűjtött versek, 1986)
  • Űrhajó az Orrbolygóról (gyermekregény, 1986)
  • A mű-Süsü / A bűvös virág (meseregény, 1986)
  • Süsü csapdába esik / Süsü és a Sárkánylány (meseregény, 1987)
  • Lesből támadó ruhaszárítókötél (meseregény, 1987)
  • Kelekótya kandúrok (meseregény, 1987)
  • A Nagy Ho-ho-ho-horgászverseny (meseregény, 1987)
  • Órarugógerincű Felpattanó (meseregény, 1987)
  • Hapci-rakéta a Hókuszpókusz-szigetekre (meseregény, 1987)

 

  • A magányos szamovár (meseregény, 1988)
  • Kutyánszky Kázmér a versíró kutya (színdarab, 1988)
  • Vakkancs szétnéz Budapesten (meseregény, 1989)
  • Metszet az Időből, Szárszó, nyár (versek, 1989)
  • Tappancs (meseregény, 1989)
  • Cillancs felfedezi a világot (meseregény, 1989)
  • Brum Brum Brúnó (meseregény, 1989)
  • A kelekótya kiskakas (meseregény, 1990)
  • Kalandozás Betűországban (meseregény, 1990)
  • Mesélj Münchhausen (színdarab, 1991)
  • Süsü, a sárkány (átdolgozott meseregény, 1993)

  • Bohóc az egész család (színdarab, 1994)
  • Étellift a pokolba (versek, 1995)
  • Összegyűjtött versek (összegyűjtött versek, 1996)
  • Költők éhkoppon (összegyűjtött prózai írások, 1996)
  • Sün Balázs (gyermekversek, 1997)
  • Az én játékoskönyvem (1998)
  • Sün és barátai (meseregény, 1998)
  • Mirr-Murr nyomoz Budapesten (meseregény, 1998)
  • Süsüke, a sárkánygyerek (meseregény, 1998)
  • Pom Pom összes meséi (meseregény, 1999)
  • A Nagy Ho-ho-ho-horgász télen (meseregény, 1999)
  • Süsüke újabb kalandjai (meseregény, 2000)
  • Csukás István nagy mesekönyve (2001)
  • A házőrző macska (2002)
  • Tükörbohócok (meseregény, 2002)
  • A versíró kutya (2003)
  • Töf-töf elefánt (meseregény, 2004)
  • Pom Pom újabb meséi (meseregény, 2005)
  • Mirr-Murr, Oriza Triznyák és a többiek (meseregény, 2006)
  • Aszpirin és Lucifer (meseregény, 2007)

  • Ló az iskolában (2007)
  • De szép az erdő (2007)
  • Vidám állatkert (2007)
  • Te mire gondolsz közben? (versek, 2008)
  • Ágacska (meseregény, 2008)
  • A Nagy Ho-Ho-Ho-horgász kórházban (meseregény, 2009)
  • A Nagy Ho-Ho-Ho-horgász nyáron (meseregény, 2010)
  • Mi az adu? (Prózai írások, Könyvmolyképző Kiadó, 2011)
  • Berosált a rezesbanda (ifjúsági regény, 2013)
  • Csak a derű óráit számolom. Csukás István költővel beszélget Simon Erika; Kairosz, Bp., 2013 (Magyarnak lenni)
  • Összegyűjtött versek; Könyvmolyképző, Szeged, 2015
  • Évszakom a szerelem; Könyvmolyképző, Szeged, 2016 + CD

Filmjei

Díjai

Csukás István ma a 83. évében van. Köszönjük neki ezt a sok szép alkotást, amelyeknek gyermekkorunkban éppen úgy örültünk, mint ma. Isten Áldja meg Őt! Hirmagazin.eu

Szakirodalom:

Képek: jegy.hu, nepszava.hu, blikk.hu, borsonline.hu, 24.hu, wikipedia.hu, litera.hu

Forrás: Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
Pannon Work