A terület adottságaiból egyértelműen tükröződik, hogy az utolsó jégkorszak vége után már emberek élhettek itt. Nehéz azonban meghatározni, hogy pontosan milyen körülmények voltak a dominánsak 10-12 ezer évvel ezelőtt. Amit biztosra vehetünk, hogy valamikor a mai településünk déli határán fejeződött be a nyílt víztükör, amire az itt élő emberek mindennapi megélhetésük miatt halászni jártak. De hogy pontosan hol is éltek, arra a 2004-es ásatások részben már fényt derítettek. Két dombról van szó. Az egyik a mai Tabán délkeleti részén található, míg a másik a falu nyugati határától alig 400 méterre. A rekonstrukció szerint fejlett vízelvezetéssel bíró településekről lehetett szó, amik az évezredek alatt többször is gazdát cseréltek. A kőbaltát, rezet, bronzot, majd a kezdetleges vas szerszámokat használó emberek után megjelentek a római katonák is, akik utat építettek a víz mellé. Olyan utat, ami mind a mai napig létezik, ha mindössze nyomvonalában értve is, s úgy is csak részleteiben. Ez az út része volt az Aquincumot Savariával összekötő hadi útnak, ami Pannónia védelmének szempontjából bizonyult jelentősnek.
A római légiók kedvelt felvonulási területe volt a tölgyerdős Pannónia, hiszen innen lehetett legkönnyebben megközelíteni a Duna folyásának bal oldalát birtokló kvádok és markomannok egységeit. Nem egyszer maga Marcus Aurelius császár is megtapasztalta a táj nagyszerűségét, vadságát. Talán éppen a későbbi Csór területén is átutazott. Ezt nem tudhatjuk, annyi viszont biztos, hogy a folyamatos háborúk miatt a terület katonai parancsnokai feltűnően nagy hatalmat szereztek, amit a császárválasztások alkalmával érvényesíteni is tudtak. A provincia szerepe Róma szemszögéből életbevágó volt, hiszen elvesztése igen nagy riadtságot okozott volna, az ellenség azon nyomban Itáliában találja magát. Ezért aztán mindent meg is tettek az erősítéséért. Egyre több germán eredetű törzs szivárgott be, s kapott letelepedési engedélyt, idővel pedig polgárjogot. Szintén az ásatásokból tudjuk, hogy a rövid hun uralom után előbb a keleti gót törzsek, majd a langobárdok vették át az irányítást. Lovakkal temetkeztek, sok fegyveres csontvázat találtak. Helyükbe a türk eredetű avarok kerültek, akik 250 éven keresztül ellenálltak az északról és délről tapasztalható szláv nyomásnak. A békésebbnek mutatkozó szlávok szimbiózisba kerültek az avarokkal, s a terület így lassan a frankok irányítása alá került, melyből őrgrófságot szerveztek. A Kárpát-medencébe érkező magyar lovasok még pont ebből az átmeneti, szerveződéses időszakból vonták le a megfelelő konzekvenciákat, s lerohanták a vegyes avar-szláv népeket. A frankok képtelenek voltak megvédeni egy erdőktől és lápoktól teli vadregényes világot. A durván 500 ezres magyar-kabar törzsszövetség bő 10 év alatt helyezkedett el. Egyben ez volt a kalandozások sűrűsödésének időszaka is. Géza kikeresztelkedéséig a kárpát-medencei magyarság sem végleges településhálózattal, sem tervezett faluszerkezettel nem rendelkezett. Törzsek szerint telepedtek meg, amik országrészeket birtokoltak. A törzsek élén vezérek álltak, amik a nemzetségeket kormányozták. A nemzetségek főleg az azonos identitással és szokásokkal bíró családok összességét jelentették. Olyan családokét, amik tagjai vérrokonságban álltak egymással. Egy-egy család egymástól 2-3 kilométer távolságban telepedett meg egymástól. A törzs vezetőjének hívására a nemzetségfők és a családfők összeszedték lovasaikat és portyára indultak. Afféle pénzszerző vállalkozások voltak ezek, amik biztosítottak a magyarság vezető szerepét a főleg már szláv etnikumú népesség felett. Ez a főség volt a szlávság teljes beolvadásának az oka. Átvették nyelvünket, szokásainkat, kultúránkat. A magyarság pedig átvett olyan szláv szavakat, amiket korábban nem ismert, s amik főleg a helyi közigazgatásban, az állattartásban és a földművelésben voltak használatosak.
Cím: Csór Fő tér 10.
Tel: +36 (22) 599-511
E-mail: [email protected]
Web: www.csor.hu
