13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőKultúraCsodálatos projektbe kezdett egy csapat magyar (Videó)

Csodálatos projektbe kezdett egy csapat magyar (Videó)

Saját pénzükből, nagy összefogással alkottak egy kisfilmet, amely a magyar történelmet mutatja be. Ha ezt tanítanák történelem órán, minden magyar gyerek megtudná, mi a hazaszeretet!

Csodálatos projektbe kezdett egy csapat magyar
Elképesztő minőségű filmet készített Varga Roland és csapata. Ez a videó SEMMILYEN állami támogatást nem kapott, most keresnek szponzorokat a folytatáshoz.

2015-ben született meg a magyar történelem 1100 évét bemutató kisfilm.

A teljes 14,5 perces kisfilm Budapesten a Mátyás templom melletti Szent Mihály kápolnában, és az Egri Várban is megtekinthető, ráadásul több nyelven, anyanyelvi szinkron hanggal. Emellett vidéki helyszínekre, fesztiválokra bérelhető egy 3D-s vetítő autó, amelyben szintén meg lehet nézni a filmet.

Az ötletgazda, Varga Roland elmondta, hogy közel 50 ember dolgozott a filmen 2 éven keresztül, programozóktól történészekig. Már első 12,5 perces filmjükkel, a Budai Vár történetének bemutatásával is egy látványos, a turisták számára is érdekes film megalkotása volt a céljuk. Ennek pozitív volt a fogadtatása, viszont csak a Budai Várban volt értelme vetíteni, így jött az ötlet a folytatásra.

A teljes magyar történelem feldolgozása már komolyabb feladat volt, mind történelmileg, mind technikailag. Bonyolult csatajeleneteket és történelmi helyszíneket kellett életre keltenie a csapatnak.

A technikai munka számítógépen zajlik. Modellezéssel kezdődik, majd a 3 dimenziós alapokat „felöltöztetik”, vagyis textúrát kapnak. Ezután megtervezik a kameramozgásokat, mint egy valódi filmforgatáson. Végül pedig bonyolult matematikai algoritmusokkal kiszámoltatják az egyes képkockákat.

A csapat hosszú távú terve, hogy 3-4 éves fejlesztő munka után másfél órás, egészestés filmmé bővítsék ezt a 14,5 percet, hiszen lenne még mit mutatni.

Forrás: tudnodkell

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work