13.5 C
Budapest
2024. április. 19. péntek

Csehvár

Diósjenő a börzsönyi és a nógrádi táj találkozási pontján épült üdülőhely és turisztikai központ.

A Csehvár nevű hegy Diósjenő község fölött, tőle nyugatra, a Börzsöny hegység szélét jelentő Báránybércből a síkság fölé kiugró egyik keskeny gerinccel azonos. A végén természetes kúp emelkedik, melynek tetején helyezkedik el a vár. A hegy oldala rendkívül meredek, csak a valamivel magasabb Báránybérccel köti össze egy keskeny hegynyereg. Fekvése az egész környéket uralja, messze ellátni róla, védelmi szempontból kitűnő, nehezen megközelíthető.

A 20×30 méteres ovális területen a kevés falmaradványból már nem derül ki a hajdani vár alaprajza, de a körbefutó földsáncok még jól láthatók.
A vár első említése 1300-ból származik. 1305-ben királyi várnagya Egyed fia, Sándor. 1389-ben Jenő birtokot említik, így feltehető, hogy a vár a XIV. század elején elpusztult. Ezután hamarosan újra felépülhetett, de nem tudjuk, hogy a Lévai Csehek, vagy a husziták építették-e? A várat 1460-ban, majd 1470-ben említik utoljára, amikor már László fia, János birtokát képezi. A hegykúp lapos teteje jelentette a vár lakható területét, alakja ovális, átmérője 32×18 m. Több helyen bolygatott, különösen feltűnő egy 6 m átmérőjű gödör. Az itt talált tégla-, kő- és habarcstöredékek kőépítményre vallanak, ugyanitt XIV.-XV. századi cserepeket is találtak.

A vár felszínen is látható védelmét a meredekre levágott oldalú kúptető alatt 5-10 m-rel alacsonyabban fekvő, körbefutó sánc jelentette. A sánc belső magassága 0,5-1,00 m között változik. Ásatás nem volt. A vár pusztulásának időpontját sem ismerjük, de a XVI. század közepén kezdődő török időket már aligha érte meg. Diósfenőtől nyugatra a piros és zöld turistajelzéseken juthatunk fel a 523 méteres várhegy tetejére. A falu szélétől kb. 600 m.

Cím: Diósjenőkülterület, zöld turistaje
Tel: 36-35-550-155
E-mail: [email protected];info@dunakanyar
Web: http://varakborzsony.uw.hu/800/02.htm;www.dunakany

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem