17.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőKultúraCseh Tamásra emlékeznek Kőbányán

Cseh Tamásra emlékeznek Kőbányán

November 30-ig lehet jelentkezni az immár negyedik éve meghirdetésre kerülő Rubinpiros tangó elnevezésű versenyre. A 2009-ben elhunyt Cseh Tamás emlékére a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ ismét megrendezi a nem hivatásos előadók, énekesek, együttesek és alkotók versenyét.

Cseh Tamásra emlékeznek Kőbányán

Az elmúlt években több száz pályázó készített dalokat, fotókat, festményeket és táncprodukciókat, melyeket a zeneszerző, énekes, dalszöveg író ihletett.
Ebben az évben is lehet pályázni „Rubinpiros tangó” címmel Cseh Tamás által szerzett és előadott dalokra bármely táncműfajban koreográfia készítésével, és annak bemutatásával.
A további kategóriák:
”…De mi most itt vagyunk, énekeket hallgatunk…” című kategóriában Cseh Tamás dalok éneklésével lehet pályázni.
„…Egy képre gondolok, tudod…” című kategóriában, Cseh Tamás dalokhoz kapcsolódó képzőművészeti alkotásokkal – fotó, videoklip, festmény, grafika, kisplasztika, stb. – lehet pályázni.

A pályázatok hozzájárulnak ahhoz, hogy Cseh Tamás munkássága és életfilozófiája tovább éljen a művészetekben, és a versenyzők művészi alkotásukkal továbbítsák ezt az üzenetet.

A zsűri tagjai: Bérczes László művészeti vezető (Kaposvári Csiky Gergely Színház) Bozsik Yvette táncművész, Feledy Balázs művészeti író, Kátai Zoltán énekmondó, Kecskeméti Gábor zeneszerző, Krulik Zoltán zeneszerző (Makám együttes,) Mispál Attila filmrendező, Parais István táncpedagógus író és Tóth Zsolt operatőr.

A pályaművek előzetes zsűrizése után az előadók és alkotók meghívást kapnak, hogy produkciójukat a kulturális központ színpadán, élőben is bemutathassák 2016. január 23-án, szombaton 14 órától, ahol a zsűri tagjai értékelik a pályázatokat.

A legjobbnak bizonyuló produkciók a gálaesten 2016. január 23-án 18 órakor a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban hivatásos művészek társaságában lépnek fel.
Díjak mindhárom kategóriában:
I. helyezett 100-100 ezer forint
II. helyezett 50-50 ezer forint
III. helyezett 30-30 ezer forint, melyet a nyertes pályázók a színpadon vehetnek át.

Pályázati felhívás részletei, nevezési lapok, és további információk a www.korosi.org honlapon, illetve a facebook oldalon http://www.facebook.com/csehtamasnap olvashatók.

A pályázatokat 2015. november 30-ig kell eljuttatni a [email protected] címre.

További információk: Joós Tamás ügyvezető, tel: 06 20 985 1794, [email protected]

Forrás: mixonline

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem