Hirmagazin.eu
Főoldal » Cseh Katalin egyre nagyobb bajban van..
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Cseh Katalin egyre nagyobb bajban van..

Újabb részletek derültek ki a Cseh Katalin körüli közpénzbotrányban.

Mai cikkében az Origó nemcsak céges összefonódásokról, de kétséget ébresztő közbeszerzésekről is beszámol – dátumokkal, cégnevekkel, egyéb információkkal.

A botrány újabb részletei megcáfolják azokat az állításokat, amelyekkel Cseh Katalin a kedden megjelent leleplező írást igyekezett jelentéktelennek beállítani.

Kedden erős állításokkal megtűzdelt Facebook-posztban közölte véleményét a nyilvánossággal Cseh Katalin arról az aznapi tényfeltáró cikkről, amely a Momentum európai uniós képviselőjéhez köthető cégügyekkel és milliárdos uniós támogatásokkal foglalkozott. Válasznak szánt szövegében a politikus lejáratásról, fideszes propagandagyárról és jogi lépésekről is említést tett, miközben közölte, hogy az írás szerzői „összeadták az ugyanabba az ipari parkba bejegyzett összes cég és vállalkozás által elnyert uniós támogatást, ahol az a nyomda is működik, amit egykor édesapám vezetett.

Az pedig egyértelműen kiderül a cégiratokból, hogy én évekkel ezelőtt, jóval azelőtt, hogy politikai pályára léptem, lemondtam a cégvezetésről.” Cseh Katalin hozzátette még, hogy szerinte a Fideszt zavarja korrupcióellenes tevékenysége, de őt nem lehet megfélemlíteni.

Cseh Katalin védekezésének egy része még aznap megdőlt.

A Magyar Nemzet mutatott rá, hogy a Momentum uniós képviselője rosszul emlékezett, ugyanis már bőven politizált akkor, amikor ő vezette a családi céget. Tévedése években volt mérhető, ennek pedig nagy jelentősége van. Mondandójába a képviselő a Mediaworks Hírcentrumának kamerája előtt erősen belezavarodott.

Cseh Katalin kedden a közösségi médiában próbált visszavágni az őt leleplező cikkre, de leginkább csak ellentmondásba keverte saját magát. Ennek részleteiről ITT olvashat.

Zavarosan magyarázkodott a Mediaworks kamerája előtt a momentumos Cseh Katalin. Ha érdekli, hogy az uniós képviselő miként próbálta kimagyarázni a helyzetet, kattintson IDE.

Az Origó ugyanakkor ma olyan, hivatalos adatbázisokból származó információkat közölt, amelyek Cseh Katalin másik fő érvét is nyilvánvalóan cáfolják. A cikkből ugyanis világosan kiderül, hogy az érintett cégek korántsem csak szomszédai voltak egymásnak az ipari parkban.

Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagjaként az akkori választás tétjéről beszél egy 2018 elején megrendezett konferencián. Tét most is van Fotó: MTI/Balogh Zoltán

De lássuk a tényeket!

Az ügy kulcsszereplője a Pannónia Nyomda Kft. A cégtörténet szerint – mutat rá cikkében az Origó – a kft.-t 2010-ben alapította Cseh Tibor, a momentumos politikus édesapja, majd 2013-ban adta át az ügyvezetést lányának, aki egészen 2018 januárjáig volt a cég feje. A társaság két pályázaton összesen 285 millió forint uniós támogatást nyert, az első pályázatra ráadásul még akkor jelentkezhetett a társaság, amikor Cseh Katalin vezette a céget. A vállalkozáshoz kapcsolható más cégek (a NOVA-INN Kft., a Mondat Kft., a Holotech Hungary Kft. és az Uniotech Kft., de róluk később) további 4,5 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz jutottak.

De hogyan alakultak az elnyert hazai közbeszerzések? Merthogy azok is voltak.

 

A gyanú árnyéka

Az Origó átböngészte a Közbeszerzési Hatóság adatbázisát, ahol érdekes információkra bukkant. Ezek szerint Cseh Katalinék cége, a Pannónia Nyomda Kft. 168 millió forint értékben nyert eddig közbeszerzéseket, a legtöbbször – három alkalommal – Budapest IX. kerületének önkormányzatától, mégpedig a helyi lakosoknak készülő Ferencváros című újság nyomdai munkálataira.

Az önkormányzattól 2013 és 2016 között összesen 79 millió forint megbízáshoz jutottak így – ekkoriban Cseh Katalin volt a cég ügyvezetője.

Itt érdemes kicsi elidőzni, az Origó kutatása szerint ugyanis szerephez jutott Cseh Katalinék „ipari parkbeli szomszédai” közül az egyik, név szerint a Mondat Kft. Az Origó észrevette, hogy az egyik ferencvárosi pályázaton a Pannónia Nyomdával szemben indult el a Mondat, vagyis ezek szerint az egyik szomszéd a másik ellenében próbált megrendeléshez jutni. – Azonban az ajánlatkérő, a Ferencvárosi Önkormányzat felszólítása ellenére sem oldották fel a dokumentációban szereplő ellentmondást. Egyszerre nyilatkoztak ugyanis arról, hogy nem vesznek igénybe alvállalkozót és arról, hogy igen – mutatott rá cikkében az Origó. Egy másik esetben pedig az alkalmassági követelmények módosítására és a nyertes pályázó kihirdetése után szerződésmódosításra is sor került.

– Mindennek alapján felmerül annak gyanúja, hogy a cégek esetlegesen összejátszhattak a Pannónia sikere érdekében

– vonja le a következtetést az adatok alapján az Origó. – Fontos megjegyezni – teszi hozzá cikkében a portál –, hogy ezek a gyanús ügyek még akkor történtek, amikor Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője vezette a céget.

A ferencvárosi megrendelések kapcsán az Origó tovább kutatott és újabb furcsaságra akadt, mégpedig annak a 2013-as közbeszerzésnek a végén, amikor a Pannónia Nyomda először nyerte el a helyi újság nyomdai munkálatait. Itt ugyanis az Archidesign Kkt.-vel közös pályázatot nyújtottak be, és úgy diadalmaskodtak, hogy a két további ajánlattevő közül az egyik az Archidesignhoz volt kapcsolható (Visualia Kkt.), a másik pedig a Pannónia Nyomdához (Bunt 24 Kft.).

– Mindez azt jelenti, hogy az említett cégek könnyen összejátszhattak az ajánlattétel során, hogy a legkedvezőbb feltételeket a Pannónia-Archidesign párosnak tudják biztosítani – következtetett az Origó.

A Pannónia Nyomda egyébként más közbeszerzést is nyert, így a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívumtól nagyjából négymillió forint értékben, valamint két ízben az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjától is. Itt az első nyertes közbeszerzésük még 2018-ban történt, akkor körülbelül 27 millió forinthoz jutottak Magyarország Nemzeti Atlaszának nyomdai munkájáért. A másik 2021-re datálódik, az összeg 58 millió, a feladat nagyjából ugyanaz. A különböző tételeket összeadva jön ki a 168 millió forintos közbeszerzési összérték.

Cégháló, ami lebuktatta Cseh Katalint
Grafika: Mediaworks, Hírcentrum, forrás: Bennfentes.net

Ki kicsoda?

Végezetül érdemes az Origó cikke nyomán felidézni, hogy a Cseh Katalin elmondása szerint pusztán az ipari parkból ismert szomszédos cégek hogyan muzsikáltak az uniós pályázatokon. A NOVA-INN összesen kétszázmilliót, a Mondat majdnem kereken ötszázmilliót, a Holotech pedig 1,75 milliárd uniós támogatást nyert el, utóbbi cég ráadásul – más néven – korábban is tarolt az EU pályázatain, a teljes támogatási összege 3,7 milliárd forint. A Pannónia Nyomda Kft.-nek Szirákon is van telephelye, ott az Uniotech Kft. hozható szóba, amely 63 millió forint uniós támogatást kapott 2011 óta.

Kiderült, kire gondolhatott A nagy pénzrablás című filmsorozat emblematikus álarca mögé bújó, a médiában csak Anonymousként emlegetett alak – írtuk kedden, a botrány kirobbanásakor. Az akkor napvilágra került részletekért kattintson IDE.

Ennek kapcsán az Origó arra is felhívta a figyelmet, hogy a cégcsoportba tartozó társaságok magja (a Pannónia Nyomda, a Mondat és a Holotech) mindig azonos időszakban jelentenek be új fióktelepet, ahonnan újabb és újabb pályázati forrásokat céloztak meg. Ezekhez a cégekhez pedig a többi cég hol becsatlakozik, máskor kisebb szerep jut nekik.

Elindult a lavina, de vajon Cseh Katalin sejt már valamit? A Magyar Nemzet véleménycikkét ITT olvashatja el.

magyarnemzet

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Tánczos-ügy: Megvan a valódi gyilkos, de 50 évre titkosították! – VIDEÓ

Mazsi

Porsche terepjáróval gázoltak halálra az M1-es leállósávjában egy segítséget nyújtó férfit

Géza

Verekedés közben, megszurkálta apja verekedőpartnerét a 13 éves fiú

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!