13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeSzabadidőBulvárCsalás történt a magyar szépségversenyen! Lebuktak!!!

Csalás történt a magyar szépségversenyen! Lebuktak!!!

A nemrég megkoronázott szépségkirálynő hiába hullatta örömkönnyeit, mint utólag kiderül az eredmény nem reális. A szervezők elismerték, hogy valakik meghekkelték a végeredményt.

A Nemzet Szépe internetes közönségszavazást le kellett állítani, majd újra kellett indítani, amikor kiderült, hogy ismeretlenek meghekkelték a nemzetszep.hu weboldalt.

2018 júniusában kiválasztották a Miss National Hungary győztesét, de a közönségdíjra továbbra is interneten lehetett szavazni.

Azonban ismeretlen tettesek meghekkelték a Nemzet Szépe internetes oldalt, és pár óra leforgása alatt két versenyző több ezer szavazatot “kapott”.

“A weboldal rendszerébe beépített biztonsági protokollt megkerülve, nagy mennyiségű robotok által generált szavazat érkezett a Nemzet Szépe két indulójára.

A hekker támadás után a szavazást rövid időre le kellett állítanunk, majd úgy döntöttünk, hogy újraindítjuk a voksolást, így most mindenki egyelő esélyekkel indul” – mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapító-tulajdonosa.

Az eset után további biztonsági programokkal látták el az oldalt, és újraindították a szavazást, hogy mindenki egyenlő esélyekkel indulhasson.

Fenesi Krisztinával, a győztessel a közönségszavazáson legtöbb voksot összeszedő személy együtt utazhat Balira, hogy ott részt vegyenek a Miss Nation nemzetközi mezőnyében.

Forrás: tudasfaja.com

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner