Hirmagazin.eu
Főoldal » Családirtás Dunakeszin: háromszor lőtte fejbe a kisfiát az apa – Féltékenység áll a vérfürdő mögött – képek (18+)
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Családirtás Dunakeszin: háromszor lőtte fejbe a kisfiát az apa – Féltékenység áll a vérfürdő mögött – képek (18+)

Ismerősei is gyáva féregnek tartják az a férfit, aki agyonlőtte hétéves kisfiát, volt feleségét és az asszony édesanyját vasárnap este a nyílt utcán. B. Zoltán Péter azt követően kezdett vérengzésbe, hogy egykori párja felelősségre vonta: miért nem a megbeszélt időben vitte vissza a láthatásról közös kisfiukat.

Válasz helyett a férfi előkapta az autóból vadászfegyverét, majd gondolkodás nélkül tüzelt. Először korábbi párja, Melinda életét oltotta ki, aztán az anyósa, Éva következett, végül pedig a lövöldözés hangjára a házból kirohanó, kétségbeesetten zokogó kisfiúval végzett.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

M. Melinda új párja úgy tudja, a legtöbb golyót – szám szerint hármat – a gyerek kapta. A fiúcskának, csakúgy, mint az anyukájának és a nagymamájának, esélye sem volt a túlélésre. Felfoghatatlan tette után Zoltán bement a házba, ahol magával is végzett.

A hétéves kisfiúnak sem kegyelmezett az apja, az utcán mészárolta leA hétéves kisfiúnak sem kegyelmezett az apja, az utcán mészárolta le

– Régóta ismerem Zolit, tudtam róla, hogy nem százas, de amit most tett, arra nincs más kifejezés, mint hogy gyáva féreg

– fogalmazott tömören Zoltán egyik ismerőse.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

A tragédia másnapján Melinda új szerelme, Tamás visszajött a mészárlás helyszínére. A férfi nem bírta sírás nélkül, amikor meglátta az aszfalton száradó vérfoltot.

A férfi a ház előtt kezdett fékevesztett mészárlásba /Fotó: Fuszek Gábor A férfi a ház előtt kezdett fékevesztett mészárlásba /Fotó: Fuszek Gábor

– Az ilyen nem is ember. Hogy volt képes ezt tenni? Azt hallottam, a kisfiú még próbált is elszaladni, de ez a lény esélyt sem adott neki, szinte levadászta. Rosszul lettem, amikor a szomszédok mesélték, hogy a gyerek nem halt meg azonnal, pár pillanatig hallhatóan még szenvedett szegény.

Én a közösségi médiából értesültem, hogy mi történt, de nem akartam elhinni. Sosem láttam az elkövetőt, csak hallottam róla Melindától.

Pokollá tette az életüket, ami nagyon bántotta a páromat. A tragédiát megelőzően egész nap a vízen voltunk Melindával, aztán ő sietett haza, mert úgy volt, hogy a volt férje hét órára hozza haza a kisfiút.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Aztán már csak üzenetet kaptam Melindától, hogy nem értek oda a megbeszélt időben, amiért nagyon ideges. Úgy tudom, ezt tette szóvá a végzetes lövések előtt – mondta el lapunknak Sz. Tamás, aki nemrégiben esett szerelembe Melindával.

Tamás volt Melinda új párja, az ex ezt nem tűrte el /Fotó: Fuszek Gábor Tamás volt Melinda új párja, az ex ezt nem tűrte el /Fotó: Fuszek Gábor

A pár kapcsolata nagyon jól alakult, ezért nemrégiben közös programot is szervezetek a gyerekeiknek. Tamás szerint ezt megtudhatta a volt férj is, aki éktelen haragra gerjedt. A gyászoló férfi megérzése szerint ez is szerepet játszhatott a tragédiában.

Melindának jól menő vállalkozása volt, amelyet Dunakeszin üzemeltetett. Alkalmazottja képtelen felfogni, hogy a főnöke ilyen borzalmas körülmények között halt meg.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

– Szuper ember és szuper anya volt. Imádta a kisfiát, de a gyerek is őt. Pár napja kapott a kisfiú egy quadot, annyira boldog volt vele! Most kezdte az első osztályt, szegénykém alig pár napot járhatott. Rettentően sajnálom, ami velük történt – csuklott el az alkalmazott hangja.

Melinda nagymamája tegnap sokkot kapott, amikor a helyszínt biztosító rendőrtől megtudta, hogy pár perc leforgása alatt elvesztette a lányát az unokáját és a dédunokáját is. Az idős hölgyet mentő vitte el a Kisfaludy utcából.

A Blikk megtudta, hogy az elkövetőnek három felnőtt gyermeke is van. Édesanyja Szigetszentmiklóson egy lakótelepen él, ahol a férfit is látták néha.

B. Zoltán Péternek három felnőtt gyermeke van, a negyediket ölte megB. Zoltán Péternek három felnőtt gyermeke van, a negyediket ölte meg

– A néni férje két éve hunyt el, azóta a fia gondoskodott róla. Ritkán jött, de akkor mindig megpakolva ajándékokkal. A néni mesélte, hogy a fiát anyagi gondok gyötrik, a járvány nem tett jót a vállalkozásának – mondta a gyilkos anyjának ismerőse.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Elértük Zoltán édesanyját, aki annyit mondott, hogy még nem tudja felfogni, ami történt.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

blikk

Hirmagazin.eu

Hasonló hírek

Brutálisan összevertek egy súlyosan beteg dunaújvárosi férfit

Mazsi

Legjobb barátnőjét marcangolta darabokra Éva harci ebe Újszászon – Zokogva elevenítette fel a brutális támadás után történteket

Géza

Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

info
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected]hirmagazin.eu.

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------
×

Csatlakozz népes facebook követőink táborához!