9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóCsak halált okozó testi sértés bűntette: Börtönnél brutálisan megverte áldozatát a nő,...

Csak halált okozó testi sértés bűntette: Börtönnél brutálisan megverte áldozatát a nő, és segítségnyújtás nélkül távozott! Oszd meg!

A Legfelsőbb Bíróság számos állásfoglalása arról szól, hogy amennyiben az elkövető kívánja a sértett halálát, az adott esetben, a halált okozó testi sértés bűntettét, emberölés minősített esetének kell tekinteni. Jelen esetben, az idős áldozatot a fiatal nő brutálisan megverte, majd mindennemű segítségnyújtás és annak széndéka nélkül, távozott a helyszínről!

E tekintetben hibás a halált okozó testi sértés bűntette büntetőjogi minősítés megállapítása a Fővárosi Főügyészség részéről, hiszen feltehető, hogy az elkövető azzal, hogy a helyszínről távozott, az idős ember halálát kívánta!

Vádat emeltek egy budapesti nő ellen, aki megütött egy börtönnél, a nyílt utcán egy idős embert. A nyomozás szerint azért, mert az szóvá tette hangos kiabálását; a 75 éves férfi később belehalt sérüléseibe – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel

A közlemény szerint a 32 éves nő 2017. szeptember 11-én délután a Budapesti Fegyház és Börtön X. kerületi, Maglódi úti egyik objektumához ment, hogy az ott jogerős büntetését töltő volt élettársával kapcsolatba lépjen.

Ezt leginkább a hangjával próbálta elérni, hiszen a vádlott a járdáról kiabált be élettársának a bv-intézetbe, amikor a közelben lakó és éppen arra járó sértett rászólt, hogy hagyja abba a hangoskodást.

A nő először trágár szavakkal szidalmazni kezdte az idős férfit, majd odalépett hozzá és többször arcon, fejen ütötte. A sértett a bántalmazás következtében a földre esett, a fejét beütötte az aszfaltba és elvesztette az eszméletét.

Miután a férfi a földre került, a vádlott, segítségnyújtás nélkül távozott a helyszínről. Ugyan gyorsan kórházba vitték a férfit, de a szakszerű orvosi ellátás ellenére a bántalmazás következtében elszenvedett súlyos fejsérülései miatt pár nappal később meghalt.

Hibás a büntetőjogi minősítés

A Fővárosi Főügyészség a nő ellen halált okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, e bűncselekmény büntetési tételének felső határa – a nő többszörösen büntetett előéletére is figyelemmel – 12 év szabadságvesztés.

Alapcikk: MTI

Forrás: Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work