215 éve (1802. szeptember 19-én) született Kossuth Lajos, a reformkor egyik meghatározó politikusa

Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.) magyar államférfi, a Batthyány-kormánypénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke.

A nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére. Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt.

Több szeretettel és gyűlölettel találkozott életében, mint bármelyik kortársa. A nemzet nagy részének tudatában a nép és az ország szabadságáért vívott küzdelmek meghatározó személyiségeként él tovább, de kiszolgáltatottjává vált önkényes értelmezőknek, kisajátító, sőt, torzító törekvéseknek is – ő volt Kossuth Lajos.

Közéleti pályája annyira páratlan, történelmi szerepe és politikai hatása pedig olyan kivételes volt, hogy azt semmivé tenni nem, mindössze félresiklatni lehetett. Halála után voltak, akik magasba emelték szép vagy csupán harsány szobrait, időtálló gondolatait azonban igyekeztek mélyre temetni.

Ezeréves történelmünkben a legjelentősebbek közül való szerepét nem másíthatja meg rozsda sem görögtűz, Kossuth Lajos ugyanis olyan reformer volt, aki a kiváltságosok nemesi nemzetét a honlakosok polgári nemzetévé kívánta tágítani – mely sok szempontból sikerült is neki. Ugyanakkor az államberendezkedést európai módon megújítva kívánt véget vetni Magyarország elmaradottságának, illetve – még az önvédelmi küzdelmet is vállalva – annak, hogy hazánk sorsáról Bécsben vagy Szentpéterváron nélküle döntsenek.

A kiváltságosok világához nem kötötte sem jelentékeny birtok, sem öröklött méltóság, ugyanakkor nemesi származása és értelmiségi apjának gondoskodása lehetővé tette kivételes tehetsége kibontakoztatását, iskoláztatását, jogi pályára jutását, valamint széleskörű műveltsége megszerzését.

A híres országgyűlési tudósító

A megyei közéletben sikert sikerre halmozó, de féltékenységet is ébresztő pályakezdő politikus nem vált a gáncsoskodók áldozatává – sőt, a pozsonyi országgyűlésre is eljutott 1832-ben, távollévők követeként. Ráadásul nem érte be az őt oda küldők szokványos levélbeli tájékoztatásával: széles körben terjesztett országgyűlési tudósítások szerkesztését vállalta magára. Nyomtatástól eltiltott, kézírással másoltatott lapja, a végre érdemleges tárgyalásokba bocsátkozó reformerek céljairól, érveiről, és a régi rend makacs védelmezőinek fortélyairól hírt adva országosan ismertté tette szerkesztőjének, mint a reformellenzék leghatékonyabb fegyverhordozójának nevét.

Kossuth a hazai valóság és az avuló jogrendszer alapos ismeretét társította a felvilágosodás, illetve a polgárosodás európai értékeivel. Maradéktalanul magáévá tette Széchenyi reformjavaslatait, de szükségesnek tartotta ötvözésüket Wesselényi Miklós nézeteivel, melyek szerint elengedhetetlen, hogy realizálásukhoz Magyarország rendelkezzék a felemelkedés alkotmányos lehetőségeivel.

Érdekegyesítő nemzeti politikát!

Felismerte, hogy míg az ország pénzügyeivel és közjövedelmeinek oroszlánrészével; vám- és kereskedelem-politikájával; katonáinak felhasználásával a bécsi kormányzat rendelkezik (ráadásul számadás nélkül), addig az elszigetelhető belső reformlépések érdemleges eredménye több mint kétséges. Kölcseyvel, Deákkal, vagyis a formálódó reformellenzék törzsével együtt vallotta, hogy csak az olyan, a népet a nemzetbe emelő érdekegyesítő nemzeti politika küzdheti le az országot alkotmányos királyságként önkormányzathoz juttató elmaradottságunkat.

„Nemcsak a természet törvényei, az igazságosság követelményei és a nyugati fejlődés szembeszökő tanulságai indokolják ezt, sőt az sem hiúsági kérdés, hogy többet nyomjunk az eddiginél Európa politikai mérlegében, hanem mindezt hatalompolitikai fenyegetettségünk is elengedhetetlenné teszi. A lengyel szabadságtörekvések vérbefojtása, az orosz zsarnokság túlsúlyának növekedése szomszédságunkban, ugyanakkor rendi és nemzetiségi megosztottságunk indokolja a jobbágyság alávetettségére alapozott kiváltságrendszer mielőbbi felszámolását” – jutott el a végkövetkeztetéshez töretlen logikával a pályakezdő politikus.

A reformkor elkövetkező másfél évtizedében Kossuth ezen felismerések jegyében folytatta tevékenységét. Börtönéletének három esztendejében tovább gyarapított érvkészletével küzdött a polgári átalakulásért és a nemzeti felemelkedésért. Tette ezt tollal a Pesti Hírlap, majd ezt a lehetőséget elvesztve az ipartestület hetilapjának hasábjain, valamint a cenzúrát megkerülő egyéb kiadványokban, illetve szavának erejével az általa szervezett gazdasági egyesületek gyűlésein, illetve a megyei, majd 1847-ben Pest megye követévé választva az országgyűlés fórumain.

Nem leszünk gyarmat, se tartomány

Kossuth nem volt lázító, ugyanakkor nem hallgatta el a valóság lázító és fenyegető tényeit. 1842-ben nemet mondott arra, hogy Magyarország valaha is német gyarmat, vagy orosz tartomány lehessen. Igazi reformerként fokozatos előrehaladást akart, méghozzá alkotmányos úton, de nem kegyelemképpen és cseppenként. Nem jósolta a válság közeledtét, hanem felismerte annak jeleit.

1847-ben Kossuthnak oroszlánrésze volt a reformtábor egységének megteremtésében és közös programnyilatkozatának megszületésében. Valóra váltására azon az 1847-’48. évi országgyűlésen került sor, amelyen a reformerek többsége mögötte sorakozott fel.

Sokak felismerése, áldozata, erőfeszítése, több évtizedes küzdelme készítette elő Magyarország megújhodását, de 1848 tavaszán mindenkinél inkább Kossuthon múlt, hogy az európai változások nem érték készületlenül a nemzetet, így az képes lehetett átlépni a jövendő küszöbét – ezt jelentette ugyanis a népesség közel 80 százalékát kitevő jobbágyság felszabadítása; a polgári jogegyenlőség és a közteherviselés kinyilvánítása; a politikai jogok kiterjesztése.

Magyarország önkormányzatának az uralkodó által szentesített törvénybe foglalt elismertetése végül az országgyűlés döntéseire és a Petőfiék vezette népmozgalmakra támaszkodva sikerülhetett. Gyakorlati érvényesítésükre alakult az a – Kossuth tevékeny részvételével Batthyány által vezetett – független, felelős magyar kormány, amelyben vele együtt Deák és Széchenyi, Eötvös és Eszterházy, Szemere, Klauzál és Mészáros fogott össze a megújulás biztosítására. Olyan parlamentáris kormányzati rendszert kívántak kialakítani, amelyben – Kossuth programadás szerint – „a kormány politikájának irányát az országgyűlés többségében megnyilatkozó nemzeti akarat” határozza meg.

Ennek érvényesülését azonban az 1848 tavaszán még alkotmányosságot ígérő udvar politikáját meghatározó ellenerők fellépése megakadályozta. Minden ellenkező állítással szemben Kossuth nagy erőfeszítéseket tett a béke fenntartásának érdekében. 1848 nyarának végén minisztertársainak többségével összhangban, az udvarral és a birodalmi parlamenttel folytatandó tárgyalásokkal kívánta elhárítani az áprilisi törvények megcsonkítását.

Törvényes jobbágyfelszabadítás

A birodalmi kormányzat katonai fellépése ellenére később sem állta útját a békekísérleteknek, de a Magyarország megújhodását megalapozó törvényekről lemondani nem volt hajlandó. Különös gonddal igyekezett biztosítani a jobbágyfelszabadítás törvényes végrehajtását. 1848. szeptember 19-én (éppen 169 éve) a válság kiéleződésekor így fogalmazott a képviselőházban: biztosítékokat kell teremteni, hogy ha minden elveszne is Magyarországon, legalább a robot ne nyomja a nép nyakát – ezt célozta első kormányzóelnöki rendelete is 1849. április 19-én.

Kossuth ismételten készséget mutatott a békés együttélés megteremtésére, a múltbéli sérelmeket panaszló és a császáriak által módszeresen a magyarság ellen uszított nemzetiségiekkel. A képviselőházban jelentette be, hogy magyar kormányzat kész a horvátok önrendelkezési jogának elismerésére, az erdélyi románság számára pedig a jogegyenlőség gyakorlati érvényesítésének sokoldalú biztosítására.

1849 tavaszán a Habsburg hatalom vétkesnek nyilvánította hazánkat lázadásban, és darabokra tördelve elrendelte az osztrák császárságba való beolvasztását, a honvéd seregek diadalai nyomán pedig orosz seregek segítségéért folyamodott. Kossuth az ellenállás indokait feltárva, a nemzetnek pedig minden eshetőségre is irányt mutatva, Magyarország független államiságának helyreállítását indítványozta az országgyűlésben. Határozati indítványát, amely ugyan nyílt ellenzéssel nem, legfeljebb halogató szándékkal találkozott, 1849. április 14-én az országgyűlés megszavazta, majd öt nappal később elfogadta a függetlenségi nyilatkozat végső szövegét. Az, a sokszorosan törvénytipró dinasztia trónfosztása mellett kimondta, hogy „a magyar nemzet elidegeníthetetlen, természetes jogainál fogva az európai státuszcsaládba önálló és független szabad státuszként belép”, és egyidejűleg „kinyilatkoztatja, hogy azon népekkel, melyek vele azelőtt egy fejedelem alatt állottak békét és jószomszédságokat alapítani és folytatni, és minden más nemzetekkel barátságos kötésekkel szövetkezni elhatározott akarata”.

Ezt a szándékot az ideiglenes államfővé, kormányzóvá választott Kossuth az elkövetkező nehéz hónapokban a nemzetiségi megbékélés szorgalmazásával erősítette. Amikor az osztrák császár és az orosz cár összefogása nyomán a magyar szabadságharc katonai veresége bekövetkezett, a számkivetettségbe kényszerülő Kossuth a polgári nemzetté válás és az országgyűlésnek felelős kormányzati rendszer helyreállítása mellett az alkotmányos európai nemzetekkel, az együtt élő és a szomszédos népekkel való közreműködés előmozdítását nyilvánította a magyar nemzet jövőjét biztosító legfontosabb követelménynek.

Állampolgárságát is elvették

Nem kuruckodó rátartiságból, még kevésbé nemzeti mohóságból helytelenítette az 1865-’67 között, a Habsburg hatalommal való kiegyezést, hanem azért, mert a társuralkodás részleges előnyeit időlegesnek és a jövőt kockáztatónak tekintette. Bizonyos volt benne, hogy a monarchiát potenciális vesztessé teszi megoldatlan belső problémáinak szövevénye és hozzá kapcsolódva a magyarság nem nyer lehetőséget, hogy saját problémáit az együtt élő népekkel maga rendezze 1848-’49 tanulságai alapján, és a függetlenségi nyilatkozat szellemében. Féltette nemzetét attól, hogy a bécsi hatalompolitika kiszolgáltatottjává és kiszolgálójává, majd a monarchia elkerülhetetlennek ítélt összeomlásakor annak minden ellenfele szemében és ítéletében bűnbakká váljon.

A még állampolgárságától is megfosztott, számkivetett Kossuth igazi tragédiája lett, hogy itthon népdalokban élő és pohárköszöntőkben terebélyesedő kultusza díszpolgári oklevelekkel és szobrokkal helyettesítette politikai üzeneteinek célhoz jutását, és jórészt elfedte értelmezésüket – népének tragédiája pedig, hogy csak megkésve, a ráomló birodalom égszakadása-földindulása közepette döbbenhetett rá a Magyarország önrendelkezésének és demokratizálódásának követelményeit ötvöző Kossuth iránymutatásának indokoltságára.

Hallotta már beszélni Kossuthot? Tegye meg most!

Íme az aradi vértanúk emlékére átadott emlékmű avatásakor készített fonográffelvétel Kossuth Lajos beszédéről, melyet 1890. szeptember 20-án rögzítettek az államférfi Turini, azaz Torinói otthonában, majd október 6-án távollétében sugároztak Aradon!

A hanganyagot Hegyi-Füstös István református lelkipásztor találta és tette közzé 1977-ben, melynek értelmében Kossuth Lajos nem mellesleg a legkorábban született magyar emberré avanzsált, akinek hangját megörökítették.

..És amit mindnyájan szeretünk..

Forrás: hirado.hu

Videó: youtube

Képek: Prinzhofer,  Vasárnapi Ujság, 1892, 51. szám, Tolnai, Franz Eybl, OSZK, Debreceni Egyetem