11.3 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekVállalkozói szféraCONSTRUMA 2016 – ÚJ LENDÜLET AZ ÉPÍTŐIPARNAK

CONSTRUMA 2016 – ÚJ LENDÜLET AZ ÉPÍTŐIPARNAK

Minden eddiginél több látogató kereste fel a 35. Construma-t, Magyarország és a régió legjelentősebb építőipari és otthonteremtési kiállítását. A Hungexpo Budapesti Vásárközpontban április 6–10. között több mint 19 ezer négyzetméteren 15 ország 584 kiállítójával találkozhattak a látogatók. Az öt nap alatt több mint 55 ezren tekintették meg a kiállítást. Az első három nap a szakmáé, az utolsó kettő a közönségé volt. A növekvő érdeklődést jelzi, hogy a szakmai napokra a tavalyinál hatezerrel többen jöttek el.

construma2016

A CONSTRUMA-n ezúttal az innovatív építőanyagok, építési termékek és megoldások álltak a középpontban. A kiállítás egyik kiemelt témája a kormány új lakásfinanszírozási rendszere volt. Óriási érdeklődés kísérte a Kormányzat által működtetett CSOK info standon, ahol a látogatók a legfrissebb információkat kaphatták meg a családi otthonteremtési kedvezményről és a Nemzeti Otthonteremtési Közösségekről.

A kiállítás megnyitóján Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta: a kormány intézkedései, a családok bővülő lehetőségei és a piaci szereplők teljesítménye együttesen teremtik meg az alapját annak, hogy új lendületet kapjon a magyar építőipar.
Egyebek mellett a családi adókedvezmények, az adócsökkentés, a bérek növekedése, illetve az alacsony inflációs környezet biztosít lehetőséget a hazai építőipar növekedési ütemének felgyorsulására – mondta.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója megnyitójában elmondta: a korábbinál kedvezőbb befektetői környezet, az élénkülő ingatlanpiaci kereslet, a célzott kormányzati támogatások eredményeképpen elindult a fellendülés az építőiparban. A kiállítás jelzi a trendeket, a megújult Construma kiállítói már régen lekötötték a legjobb helyeket, és, – ez külön öröm a szervezőknek – az idei csaknem 600 cég és szervezet között 124 új kiállító jelent meg.

A Construma-n jelentették be, hogy a fejlesztési tárca, az Otthon Melege program hatodik elemeként a családi házak energetikai célú felújítására ír ki pályázatot. Szabó Zsolt, az NFM fejlesztés- és klímapolitikáért felelős államtitkára elmondta: a program az 1995 előtt épült, 135 négyzetméternél kisebb családi házakra vonatkozik. Ezek tulajdonosai külső szigetelésre és nyílászárók cseréjére, a fűtési rendszer korszerűsítésére vagy cseréjére, illetve megújuló energetikai berendezésekre kérhetnek támogatás.

Mivel a kiállításcsokor egyik legnépszerűbb témaköre a megújuló energia, a 4. alkalommal megrendezett RENEO ismét önálló csarnokban kapott helyet. A kiállítást kísérő szakmai rendezvények fő témája volt az energiahatékonyság és a megújuló energiák. Sokan vettek részt az ezzel kapcsolatos rendezvényeken, mint például a Magyar Energetikai Társaság által szervezett konferencián.

A CONSTRUMA szakmai eseményei közül kiemelkedett az Innovációk az építészeti gondolkodásban és gyakorlatban című nemzetközi konferencia, a Településeink energiahatékonysági lehetőségei és A geotermikus energia felhasználás kérdései című szakmai fórum, a GREEN CITY – Zöld infrastruktúra konferencia, valamint az Országos Ingatlankonferencia.

A kiállítási csokor szakmaiságát bizonyítja az is, hogy 2016-ban a Magyar Építész Kamara ismét 1 továbbképzési pontot adott tagjaink a kiállítás megtekintéséért és a két napos továbbképzésen való részvételért. A Construma-n rendezte meg a Magyar Mérnöki Kamara a Mérnökök Napját, melynek keretében az épületgépészeti és az épületvillamossági szakterületen jogosított szakmagyakorló mérnökök számára tartott kötelező jogi továbbképzést. A rendezvény – melyen csaknem másfélszáz szakmagyakorló vett részt –a kamara új továbbképzési rendszerének debütálása is volt.

A csokor fontos és legdinamikusabban fejlődő eleme az OTTHONDesign, a lakberendezés és a design kiemelkedő fóruma. Ennek keretében idén először rendezték meg a konyhatechnikával és berendezésekkel foglalkozó KONYHAShow-t, amely a vártnál is nagyobb sikert hozott.

Idén is siker volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Bútorszövetség és a Hungexpo együttműködésének eredményeképpen tavaly debütált Download Design. Míg 2015-ben az első önálló otthon volt a tematika, idén az első gyerek érkezése került a tervezők figyelmének középpontjába, a projekt aktuális címe ezért lett Download Design Baby. Számos kreatív bútor született, kimondottan a 0–3 éves korosztály számára. Az érdeklődők olyan ingyenesen letölthető design bútor tervekhez juthattak hozzá, amelyek magyar asztalosipari körülmények között könnyen megvalósíthatók és megfizethetőek. (A projekt sikerét mutatja, hogy a Download Design-t jelölték a Highlights of Hungary 2015 Díjra is, ami azt jelenti, hogy beválasztották Magyarország legkreatívabb projektjei közé.)

Ötödik alkalommal volt része a kiállítási csokornak a tavasz legnagyobb dísznövény és kertépítészeti kiállítása, a CONSTRUMA KERT. A szakmai hátteret idén is – mint indulása óta mindig – a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége (MAKEOSZ) biztosította.

A kiállításhoz immár második alkalommal csatlakozott a legnagyobb múltú hazai ingatlan szakkiállítás, a Lakásvásár, amely új és használt lakóingatlanok értékesítésével, finanszírozásával foglalkozó cégek számára nyújtott bemutatkozási lehetőséget.

Sok látogatót vonzott a legnagyobb hazai faipari rendezvény, a Ligno Novum – Woodtech is, ahol az asztalos- és faipar legújabb információit, gépeit, szerszámait és technológiáit ismerhették meg az érdeklődők.

További információkat a www.hungexpo.hu weboldalon vagy a [email protected] e-mail címen kaphatnak.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work