12.7 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekGazdaságCivil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu program kiírásaira

Civil szervezetek is pályázhatnak a Magyar falu program kiírásaira

A települési önkormányzatok és az egyházközségek mellett civil szervezetek is benyújthatják pályázataikat a Magyar falu program különböző kiírásaira

– mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Békés megyei Csabacsűdön, a helyi fejlesztések átadásán csütörtökön.

 Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu Program keretében megvalósult fejlesztések átadásán Csabacsűdön (Fotó: MTI/Rosta Tibor)

Gyopáros Alpár az esemény után az MTI-nek elmondta, az idén elindított, a kistelepüléseken élők életkörülményeinek javítására létrehozott Falusi civil alapban négy tevékenységi körre, ingatlanfejlesztésre, gépjárműbeszerzésre, kis értékű eszközfejlesztésre, vagy rendezvények megszervezésére nyújthatók be pályázatok.

Erre a kiírásra augusztus 7-ig van lehetőségük pályázni a falusi civil szervezeteknek – tette hozzá. A kormánybiztos szólt arról is, hogy a kabinet döntése értelmében a faluprogram pályázati rendszere 40 milliárd forint többletforrással egészül ki, erre az összegre várhatóan a következő hetekben írják majd ki a pályázatokat.

Gyopáros Alpár megjegyezte, a falusi fejlesztéseket, a mellékúthálózat rekonstrukcióját és a falusi csok alprogramját is magában foglaló Magyar falu program teljes keretösszege tavaly 150 milliárd forint volt, idén ez az összeg elérte a 200 milliárd forintot, jövőre pedig átlépheti a 250 milliárd forintot.

Dankó Béla, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, a kormány a pályázati források biztosításával szeretne lehetőséget teremteni a vidéki települések fejlesztésére és élhetőbbé tételére.

Molnár József, az 1744 lelkes Csabacsűd Fidesz-KDNP-s polgármestere az eseményen elmondta, a faluprogram kiírási keretében 36,7 millió forintot nyert el a település. Négy nyertes pályázat révén az orvosi rendelő rekonstrukciójára csaknem 20 millió forintot, a művelődési ház felújítására több mint 12 millió forintot, a közösségi terek és az óvoda udvarának fejlesztésére pedig 4,2 millió forintot fordíthattak.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem