6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóCigarettaszünetben ismerte be a gyilkosságot az érdi anya

Cigarettaszünetben ismerte be a gyilkosságot az érdi anya

Egy 3 gyerekes anyát vittek a bíróság elé, bilincsbe verve. A pere most kezdődött el , Tünde a lehető legsúlyosabb büntetést is megkaphatja egy kettős gyilkosságért.

A kép illusztráció

A nő tavaly júliusi elfogásakor a Pest megyei bűnügyi vezető idézte fel a Kékfény stábjának azt a napot, amikor felfedezték, hogy kettősgyilkosság történt Érden. Éppen mindenszentek volt 2015-ben, amikor a családi házhoz riasztották a rendőrséget. Az itt lakó, köztiszteletben álló, idős pedagógus házaspár is temetőlátogatásra készült, ám rokonaik hiába várták érkezésüket. A kiérkező nyomozók vérben úszva, holtan találtak rájuk. Meggyilkolták őket.

A nyolcvanas éveiben járó nő fejét valamivel szétverték. Hasonló korú férjére a konyhában találtak rá az asztalra dőlve, őt is leütötték. Mint kiderült, ekkor már két napja halottak voltak. A lakást feldúlták, a körülmények rablógyilkosságra utaltak.

A kép illusztráció

 

Az eset riadalmat keltett, hiszen nem sokkal előtte egy közeli településen, a szintén Pest megyei Mendén is megöltek egy idős házaspárt, a tettes azonban ekkor még nem került elő. Az érdi gyilkosság után pedig egy harmadik idős házaspárt is megtámadtak, ezúttal Tatán. A rendőrség sorozatgyilkosra gyanakodott. Hajtóvadászat indult, el is fogták a mendei és a tatai bűncselekmény gyanúsítottait. Kiderült: az ügyeknek nincs közük egymáshoz.

Az érdi gyilkos tehát még mindig szabadon kószált, ekkor már 8 hónapja. Pedig Tünde már az első napon feltűnt a nyomozóknak: ott nézelődött a helyszíneléskor, és túl sokat kíváncsiskodott arról, hogy mi történt. Ki is bökte a zsaruknak, hogy pár nappal korábban bent járt az áldozatok házában.

Az asszonyt eleinte csak tanúként hallgatták ki. A nyomozók mindent megmozgattak: a bűnügyi nyilvántartásból ellenőrizték, ki kerülhetett bármi módon kapcsolatba az egyébként zárkózottan élő áldozatokkal. Az összes érdi térfigyelő kamera felvételét végigböngészték, hátha találnak rajtuk valamit, ami elvezeti őket a gyilkoshoz. Az autót, amivel Tünde az idős párhoz ment, több felvételen is látták felbukkanni, csakhogy a nő homályos magyarázatokat adott arra a kérdésre, hogy mit keresett azokon a helyeken, és ellentmondásokba keveredett.

 

“Rengeteg olyan bizonyíték volt már a birtokunkban, amire fel tudtunk építeni olyan kihallgatási metodikát, amiben vagy kimenti magát, vagy a gyanúnkat erősíti” – mondta Balotai Attila, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője.

A kép illusztráció

Cigarettaszünetben ismerte be a gyilkosságot

Az egyik kihallgatáson többórás fizikai és pszichikai nyomás után aztán Tünde megtört, és egy cigiszünetben beismerte a gyilkosságot. A nő élettársa révén ismerte a tanárpárt, Felícián bácsi volt a férfi iskolai rajztanára, és hozzá járt méhész szakkörre is. Felnőttként pedig az idős ember nekik adta át méhész vállalkozását is.

Tünde akkor azt állította, hogy azon a hűvös, őszi pénteki estén azért ment az áldozatokhoz, hogy egyeztessék egy takarítás részleteit, amiben segített volna az időseknek. Beszélgetés közben elpanaszolta nekik, hogy el akarja hagyni gyerekei apját, ám Mária néni ezen annyira felbőszült, hogy kiabálva szapulni kezdte őt.

Tünde a nyomozóknak azt mondta: hirtelen felindulásában el akarta hallgattatni az idős asszonyt.

Felkapott egy kalapácsot a kisasztalról, amivel Mária néni a kertben termett diót szokta törni.

„A kalapács a jobb kezemben volt. Azzal a feje irányába ütöttem, a nyaka közepénél találtam el. Térdre rogyott, nagyon kiabált, annak a tartalmára azonban nem emlékszem. Megmaradt bennem viszont, hogy folyamatosan kérdezgette: mit csinálsz?” – hangzott a nő vallomásában.

A nő még kilencszer lesújtott. Az idős tanárnő egy perc múlva már nem élt.

A kép illusztráció

„Felfogtam, hogy mi történt: megöltem a Marika nénit” – mondta.

Hogy leplezze a bűncselekményt, Tünde úgy döntött: a tanár urat se hagyhatja életben. A nagyothalló és rosszul látó idős ember ekkor a konyhaasztalnál bóbiskolt. Kétszer-háromször ütötte meg a fejét, a férfi belehalt.

Az öldöklés után a nő mindent felborogatott a lakásban, hogy rablógyilkosság látszatát keltse.

A nő talált egy színes csíkos konyharuhát, azt feltekerte a jobb csuklójára, hogy ne hagyjon ujjlenyomatot.

A házból Tünde az érdi Duna partra ment, hogy eltüntesse a véres kalapácsot.

A bizonyíték előkerítésében a Pest Megyei Kutató-mentő Szolgálat specialistái segítették a rendőröket. A folyómeder átfésülése nem volt egyszerű: egy kalapács méretű tárgyat a víz alatti radar nem tud érzékelni, ezért a zavaros vízben, ahol a látótávolság egyenlő a nullával, milliméterről milliméterre haladva, tapogatózva kellett átkutatniuk a területet.

A kalapács egyelőre nem került elő, Tündét mégis megvádolták a kettősgyilkossággal. Az ügyészség szerint azonban egészen más motiválta, mint amit előadott. A 40 éves, rokkantnyugdíjas nő az anyjával, élettársával, anyósával, két nagy gyerekével, és a gyilkosság évében született kisfiával élt egy házban. A család 7 milliós adósságot halmozott fel, bevételük viszont alig volt. A nő többektől hamis mesékkel próbált kölcsönkérni. Ráadásul Tünde anyósa is jelzáloghitel vett fel a házukra, azokban a hónapokban érkeztek az első fizetési felszólító levelek.

A vádhatóság szerint Tünde a tanár úréktól is pénzt akart kölcsönkérni, tudta, hogy nyugdíjas éveikre tízmilliót takarékoskodtak össze. A nő aznap este fél órát keringett a házuk körül, mire rászánta magát, hogy becsengessen. Mária néni azonban határozottan visszautasította a segítséget. A szorult helyzetben lévő nőnél ekkor szakadhatott el a cérna.

Csakhogy Tünde időközben visszavonta a beismerését, és hidegvérrel tagad. Most azt állítja: minden, amit korábban mondott egy mese, amit a nyomozóhatósággal együtt találtak ki. Cserébe ugyanis azt az ígéretet kapta: ha bűnösnek vallja magát, letartóztatás helyett hazaengedik a kisbabájához, ám becsapták őt.

A rendőröket vádolta meg

Az asszony tehát hivatali visszaéléssel vádolta meg a rendőröket. Csakhogy akad ebben egy logikai bukfenc: ha igaz, hogy a beismerő vallomás egy kacsa, akkor Tünde miért nem ugyanazt hazudja, mint amit a nyomozók? Miért állítja a nő, hogy Mária néni sértegetései miatt gerjedt gyilkos haragra, miközben a vád szerint a pénz miatt ölt? Talán mert a családanya hazudik és manipulál. 8 hónapja volt, hogy kitalálja, és talán már nincs vesztenivalója. Ha beigazolódik a vád, akkor két, idős kora miatt védekezésre korlátozottan képes ember nyereségvágyból, aljas célból történt, különösen kegyetlenül végrehajtott meggyilkolásáért életfogytig börtönben maradhat.

Forrás: hirado.hu/Duna Kékfény

Képek: Friss hírekelmundonydailynewsinternational.sueddeutschenewswickedwe, kadarkanet, nyiregyhaza

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem