5.8 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekKülföldCalais: a helyiek a sátortábor felszámolását követelik

Calais: a helyiek a sátortábor felszámolását követelik

Egyre feszültebb a helyzet az észak-franciaországi Calais kikötővárosában. Vasárnap a helyi lakosok és bolttulajdonosok demonstráltak a dzsungelnek is nevezett menekülttábor felszámolásáért.

A tüntetők egy “A kikötőm szép, a városom szép” feliratú molinó mögött vonultak.

Calais: a helyiek a sátortábor felszámolását követelik

– A város gazdasága és a kikötő szenved tőlük. Azt hiszem, itt az ideje, hogy felszámolják a tábort. Mondom ezt úgy, hogy tisztában vagyok azzal, hogy ezek az emberek háborúk elől menekültek – nyilatkozta Jean-Marc Puissesseau, a kikötő vezetője.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter igyekszik nyugtatni a kedélyeket. Közleményében arra emlékeztette a helyieket, hogy a francia kormány 50 millió eurót fordít a város biztonságának megőrzésére.

Szombat este három órára lezárták a calais-i kikötőt, mert több száz menekült próbált feljutni egy Nagy-Britanniába induló kompra. A hatóságok több mint 20 embert vettek őrizetbe.

A calais-i sátortáborban mintegy kétezer menekült lakik.

 

Forrás: euronews

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem