13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldBuszokkal szállítja el Athén a menekülteket Idomeniből

Buszokkal szállítja el Athén a menekülteket Idomeniből

forrás: MTI

Mintegy 20 buszt küldtek a görög-macedón határon lévő Idomenibe; az ott táborozó mintegy 12 ezer migráns számára pedig a kormány felajánlotta, hogy önkéntes alapon, jól felszerelt menekültszállásokra szállítják őket. A kezdeményezés ugyanakkor kevés érdeklődést váltott ki a tábort vert menekültek körében a görög sajtó szerint.

„Ez egy önkéntes alapon működő akció. Erőszakot nem alkalmaznak” – mondta Babar Baloch, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szóvivője Idomeniben.

Jannisz Muzalasz bevándorlásügyi miniszter és Jorgosz Kiricisz, a menekültkérdéssel foglalkozó görög válságstáb szóvivője is hangsúlyozta sajtójelentések szerint, hogy Idomenit nem fogják erőszakkal kiüríteni.

A hatóságok reményei szerint az elkövetkező két-három napban mintegy 1000-1500 migránst is áttelepíthetnek a Görögország belső területein lévő menekülttáborokba a határról. „A jövő hónapban 30 ezer férőhelyet biztosítunk új és régi fogadóközpontjaikban” – mondta Kiricisz a Skai hírcsatornának nyilatkozva.

Humanitárius szervezetek tiltakozásaira válaszul a görög válságstáb szóvivője elmondta, hogy az égei-tengeri szigeteken lévő migránsokat nem fogják tartósan feltartóztatni. Ugyanakkor meg kell vizsgálni kinek van jogosultsága menedékre és kinek nincs – tette hozzá. Erről állapodott meg ugyanis Ankarával nemcsak Görögország, hanem az Európai Unió.

Illetve ezért kell az embereknek addig is a menekülttáborokban maradniuk, míg menedékkérelmükről gyorsított eljárásban nem döntenek – ismertette Kiricisz.

Görög kormánykörökből származó értesülések szerint eddig kevesen érkeztek meg az Athénnak korábban ígért 2300 biztonsági és a menedékjogi szakértő és tolmács közül. A tervek szerint április 4-én indulna ugyanis a menedékre nem jogosult migránsok visszatoloncolása Törökországba.

„Sem a személyzet, sem az eszközök, sem a szükséges parancsok nem állnak rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy miként, mikor és mivel szállítsuk vissza Törökországba ezeket az embereket” – mondta a görög parti őrség egy tisztje.

Az elmúlt 24 órában mindössze 161 migráns érkezett a török partokról az Égei-tenger keleti medencéjében fekvő görög szigetekre – közölte pénteken a görög televízióban Kiricisz. Hatósági adatok szerint az idén már 673 migránst fogadott vissza Ankara.

 

Most népszerű

Hasonló hírek