Főoldal » Bűnösnek mondta ki a bíróság Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt
Belföldi hírek

Bűnösnek mondta ki a bíróság Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt

forrás: MTI

Megrovásban részesítette a bíróság Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt, az MDF volt vezető politikusait az UD Zrt. ügyében folyó perben. Az ítélet nem jogerős.

Társtettesként elkövetett kényszerítésben mondta ki bűnösnek Dávid Ibolya és Herényi Károly volt MDF-es politikusokat az UD Zrt.-üggyel összefüggésben folyó büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság, és a vádlottakat megrovásban részesítette.

hirmagazin_2015-09-30_163645
Archív – Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum (MDF) volt elnöke és Herényi Károly, a párt volt elnökhelyettese, vádlottak az ellenük személyes adattal való visszaélés miatt, az úgynevezett UD Zrt.-ügyben indult büntetőper megismételt elsőfokú eljárásának tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalótermében 2015. március 17-én. Jobbra Almássy Kornél, az MDF volt alelnöke. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Dávid Ibolyát, az MDF egykori elnökét és egykori párttársát, Herényi Károlyt az ügyészség kényszerítéssel vádolta. A vád szerint a két egykori MDF-es politikus egy titokban rögzített hangfelvétel nyilvánosságra hozásával fenyegette meg 2008 szeptemberében Almássy Kornélt, aki ennek hatására visszalépett az MDF elnökjelölt-jelöltségétől.

hirmagazin_2015-09-30_163609

Máig ismeretlen forrásból kerültek Dávid Ibolya birtokába lehallgatási anyagok, amelyeken többek között az UD Zrt. biztonságtechnikai cég egyik akkori vezetője, Tóth János beszélt Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának arról, hogy Tombor András vállalkozó – Almássy Kornél barátja, tanácsadója – felvetette: Dávid Ibolyára kellene terhelő információkat gyűjteni, és az MDF-en belül hatalmi váltás lehetséges.

Egy másik felvételen pedig az UD Zrt. másik vezetője, Horváth József beszél arról Tombor Andrással, hogy “poloskátlanítani” kellene Almássy házát.

A bíróság szerint Dávid Ibolya a lakásán Herényi Károllyal és Somogyi Zoltán tanácsadóval abban állapodott meg, hogy másnap Dávid Csányival, Herényi pedig Tombor Andrással találkozik, tájékoztatják őket a Csányi és Tóth közötti telefonbeszélgetés hangfelvételéről, és közlik, vagy lemond Almássy, vagy nyilvánosságra hozzák a felvételt. Ezt követően Dávid Ibolya találkozott Csányival, Herényi Károly pedig Tomborral.

Miután Almássy Kornél értesült a felvétel létezéséről, sajtótájékoztatót hívott össze, amelyen arról beszélt, közvetítők útján megzsarolták, hogy lépjen vissza az elnökjelöltségtől, lépjen ki a pártból és mondjon le parlamenti mandátumáról, különben “belekeverik” a titkosszolgálati botrányba.

Ezt követően Dávid Ibolya is tartott egy sajtótájékoztatót, amelyen a Csányi-Tóth-beszélgetés hanganyagának leiratát nyilvánosságra hozta. Közölte azt is a pártelnök, hogy Almássy érintett lehet a személyére vonatkozó adatgyűjtésben. Almássy Kornél másnap, 2008. szeptember 13-án visszalépett a jelöltségtől.

A bíróság szerint a hangfelvétel anonimizált leiratának bemutatása az érintetteknek, majd a leirat nyilvánosságra hozatala önmagában nem bűncselekmény. Ugyanakkor ezzel a vádlottak maguk is “belenyúltak” a demokratikus tisztségválasztási folyamatba, és kényszerhelyzetbe hozták Almássyt.

A bíróság szerint a Csányi-Tóth-beszélgetés nyilvánosságra hozatalának mellőzését Almássy Kornél MDF-tagságáról, parlamenti mandátumáról való lemondásától és a “megengedhetetlen kampányeszközök” miatti bocsánatkéréstől tették függővé a Herényi-Tombor-találkozón. Ugyanakkor Almássy előzőleg “az ultimátumszerű helyzetben” még “ellenállt”.

Később Dávid Ibolya sajtótájékoztatóján további hangfelvételek létezésére utalt. Amikor Almássy Kornél számára bizonyossá vált, hogy a vádlottak birtokában több hangfelvétel is van, és azokat titkosszolgálati úton rögzítették, ez fenyegetettséget keltett benne.

A további hangfelvételek nyilvánosságra kerülését megakadályozandó találkozott tanácsadója, Giró-Szász András Dávid Ibolyával és Somogyi Zoltánnal, akik akkor újabb feltételeket támasztottak Almássyval szemben, aki végül visszalépett a jelöltségtől.

A bíróság szerint az, hogy Dávid Ibolya a Csányi-Tóth-beszélgetés ügyében tett feljelentéséhez nem csatolta a birtokában lévő másik hangfelvételt, arra utal, hogy “a további felhasználás szándéka vezette”.

Az ítélet indoklásában elhangzott az is, hogy Almássy Kornél végül sem a párttagságáról, sem mandátumáról nem mondott le, a vádlotti törekvések közül csak az teljesült, amely Dávid elnökjelöltsége elől hárította el az akadályt. A bíróság szerint a jelöltségtől visszalépésnek a nyilvánosságra hozatallal való összekapcsolása Dávid Ibolya pártelnöki újraválasztását szolgálta, ezzel személyes és jelentős érdeksérelmet okozott Almássynak.

A bíróság szerint a vádlottak társtettesként valósították meg a bűncselekményt.  A PKKB szerint “emberileg érthető” felháborodást váltott ki a vádlottakból az, hogy a Dávid Ibolya lejáratására irányuló tevékenységben pártbéli kihívója is érintett lehet, és ennek szerepe lehetett abban, hogy a vádlottak a kényszerítés bűncselekményére ragadtatták magukat.

A bíróság szerint az ügyben nyomatékos enyhítő körülmény az idő múlása és az, hogy a sértett és a vádlottak kapcsolata is megszűnt a pártban, amelynek elnökségéért versengtek, sőt maga a párt is eltűnt a politikai élet palettájáról.

A bíróság ezek alapján megrovásban részesítette a vádlottakat, azaz kifejezte rosszallását a jogellenes cselekmény miatt, és felhívta őket, hogy a jövőben tartózkodjanak a bűncselekmények elkövetésétől.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosításért, büntetés kiszabásáért fellebbezett. A vádlottak és védőik a tényállás részben téves megállapítására és a bűnösségre való téves következtetésre hivatkozva felmentésért fellebbeztek.

 

Hasonló hírek

Dömötör: A cél egy erősödő, gyarapodó ország, amely képes fenntartani biztonságát! Oszd meg!

Géza

Bagolyrekord Magyarországon

Géza

OGY – Illegális bevándorlás – A kormányoldal határozatban szólítaná védekezésre az európai vezetőket

Edit
-------------------------------------------------------------------------------------------------

Maradj otthon, vigyázz magadra, vigyázz az idősekre és a gyermekekre, és tevékenykedj az interneten, olvasd a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Köszönjük, hogy a Hirmagazin.eu Online Médiát választottad!

Azon dolgozunk, hogy ami Téged érdekelhet, azt kivétel nélkül el tudd olvasni nálunk!

Bármilyen észrevételed, javaslatod, híred, cikked, képed vagy videód van, azt írd meg, küldd el nekünk ide: [email protected].

Adj meg egy nick-nevet (Téged azonosító, általad kitalált nevet, ha nem szeretnéd a teljes nevedet feltüntetni az anyagaid mellett), vagy add meg a keresztnevedet, vagy a teljes nevedet, a Te anyagaid látogatottságának "gyümölcsét" élvezd Te! Mi azt a nevet tesszük az anyagaid mellé, amit Te az e-mailben kérsz!

Dolgozzunk össze, légy részese a mi sikerünknek, ahogy mi is részesei szeretnénk lenni a Te sikerednek!

Hirmagazin.eu Főszerkesztősége


Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelől örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelől valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesző
--------------------------------------------