13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBelföldi hírekBűncselekmény lesz a tiltott határátlépés

Bűncselekmény lesz a tiltott határátlépés

hirmagazin_2015-08-29_072759
Szeptember közepe után a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, amit szankcionálni fognak – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Csongrád megyei Kiszomboron.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozik a sajtónak a Kiszombort és Makót összekötő kerékpárút átadása után Makó határában. Fotó: MTI

Lázár János egy kerékpárút avatása után újságíróknak elmondta: a kormány szeptember elsején részletes tájékoztatást ad az Országgyűlés Nemzetbiztonsági, valamint Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának arról, hogy az augusztus 31-én elkészülő gyorstelepítésű határzár, valamint a határra vezényelt rendőrség fellépése milyen eredményekkel járt.

A kormány javasolni fogja az Országgyűlésnek, hogy fogadja el a pénteken beterjesztett, szigorító törvényjavaslatokat.

Várhatóan két hét türelmi idő után, vagyis szeptember 15-ét követően egyértelmű helyzetet lesz határon. „A türelmi idő lejártát követően a tiltott határátlépés bűncselekmény lesz, és szankcionálni fogjuk” – mondta Lázár János.

A kormány által tervezett határátlépő pontokról elmondta, minden bevándorlótól azt kérik majd, hogy a határátlépő pontokhoz menjen. Ezeken a pontokon, így Röszkénél is, felállítják a tranzitzónákat, amelyeknek az lesz a feladata, hogy fogadják a bevándorlókat, ahol a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal soron kívül eljárjon az ügyükben. Az így érkezőknek „kifejezetten méltányos és korrekt eljárásban lesz részük a magyar és az európai uniós jogszabályoknak megfelelően”.

A bevándorlók ne illegálisan lépjék át a határt, hanem a határátlépő pontokon, ahol benyújthatják a menekültkérelmüket és ott kérhetik, hogy az Európai Unióba beléphessenek.

A miniszter szerint, aki ezeken a pontokon menekültstátuszért folyamodik, az védelemben fog részesülni. Ez számukra ellátást és gondoskodást jelent a menekültkérelmük elbírálásáig. Ha pedig a menekültkérelem esetleg elutasításra kerül, akkor természetesen az érintett nem fog tudni belépni Magyarországra, hiszen ezt a rendőrség nem fogja engedni.

Lázár János a sajtótájékoztatón reagált arra az újságírói kérdésre is, hogy mi alapozta meg azt a hírt, mely szerint az Ausztriában talált és bevándorlók holttesteivel zsúfolt kisteherautó vezetője esetleg román állampolgár.

A miniszter azt mondta, csütörtökön lényegében folyamatos kapcsolatban voltak az osztrák rendőrséggel. A rendszám azonosítása közben merült fel ennek a lehetősége. Ahogy a bűncselekmény felderítése haladt, újabb és újabb, időnként egymást cáfoló információk is előtérbe kerültek, mint ahogy ez egyébként minden bűncselekmény esetében előfordul. Itt nyilvánvalóan egy embercsempész hálózatról beszélhetünk – tette hozzá.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem