13.8 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeÉletmódÉletmód hírekBujtor István özvegye szívszorító vallomást tett férjéről – 30 évig szerették egymást

Bujtor István özvegye szívszorító vallomást tett férjéről – 30 évig szerették egymást

Bujtor Judit három évig a lakásból sem tette ki a lábát, annyira megviselte a gyász.

Bujtor István 2009 szeptemberében távozott az élők sorából, halála akkor az egész országot megrázta. A 67 éves korában elhunyt színművész második felesége, Judit 30 éven át szerette Ötvös Csöpi megformálóját. Az özvegy őszintén vallott arról a Borsnak, milyen is volt kettejük kapcsolata.

Ő volt élete nagy szerelme

Judit és Bujtor István már gyerekkoruk óta ismerték egymást, mégis csak a ’80-as években kezdtek közeledni egymáshoz. Óriási szerelem volt az övék, még a távkapcsolat sem ártott a kapcsolatuknak.

– Négy évig voltam a Malév müncheni képviseletének vezetője, István hétvégente járt ki, de én is haza-hazalátogattam. Mindent meg tudtunk beszélni, és mindig támogatott a karrieremben – mesélte a lapnak.

Bujtor özvegye a férjében leginkább a bölcsességét és az intelligenciáját szerette, emellett szerinte a színészlegenda nagyon jó ember volt.

SUGÁRZOTT BELŐLE AZ EMBEREK SZERETETE, HA CSAK KÉT MONDATOT BESZÉLT VELED, AZ IS MEGRAGADT BENNED.

– Mindig tudtuk, hogy összetartozunk, és még én sem tudtam arról, amikor korábban valahol azt nyilatkozta: „az élet túl rövid ahhoz, hogy ne Judittal töltsem”. Ennél szebbet egyetlen nő sem kívánhat – magyarázta a lapnak.

Annyira erős volt a kapcsolatuk, hogy amikor a színész elhunyt, az Juditot rettenetesen megviselte.

– Három évig talán még a lakásból sem mentem ki. Olyan érzés volt, mintha levágták volna az egyik kezemet. Nem tudtam mit kezdeni az életemmel.

Az özvegy szerint neki az a fő életfeladata, hogy ápolja Bujtor István emlékét, az idén 15. születésnapját ünneplő Tihanyi Szabadtéri Játékokat, amit anno még Bujtorral kezdtek el, most már ő szervezi. Megalapította a Bujtor-emlékgyűrűt, amellyel a Veszprémi Petőfi Színház háttérmunkásait ismerik el, illetve Balatonfüreden a színészlegendának már szobrot is állítottak. Judit szerint, bár férje már nem él, de odaföntről továbbra is figyeli őt, és folyamatosan küldi neki az erőt és a támogatást.

Foto: Mokka

Forrás: Femina

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem