20.9 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeSzabadidőPrograminfóBudapesten lesz Európa legnagyobb halfesztiválja

Budapesten lesz Európa legnagyobb halfesztiválja

2015 02 18 074722
Területét és kiállítószámát tekintve Európa legnagyobb halas rendezvényévé nőtte ki magát a Budapesti Halfesztivál, amelynek ebben az évben a Vajdahunyadvár ad otthont február 19. és 22. között.

Xéria Ness

A harmadik alkalommal megszervezett programon több mint százféle halétellel, különleges halfajtákkal, érdekes halászati eszközökkel, főzőversennyel, gyermekprogrammal, és könnyűzenei koncertekkel is találkozhatnak az érdeklődők – mondta el Necz István, a rendezvény főszervezője a hétfői budapesti sajtótájékoztatón.

A program idei vendége a balatoni régió, így a jellegzetes balatoni halételek mellett a balatoni települések kultúráját, a borudvarban pedig a térség leghíresebb borait kóstolhatják majd a látogatók.

A négyszáznál is több kiállító standja között jelen lesznek idén is a Duna és Tisza menti halételek is.

Németh József a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség képviseletében elmondta, hogy a fesztivál hala idén a süllő lesz, ezért ez a halfajta kiemelt helyen szerepel majd a kínálatban.

Magyarország tradicionális halételei mellett több nemzetközi konyha is képviselteti magát, így meg lehet majd kóstolni az angol fish and chipset, a japán sushit, a pad thai tésztát, az orosz kaviárt vagy a francia hallevest is. De lesznek tokhal-különlegességek, halas-káposztás rétes, halas-krumplis rétes, haltejpörköltes rétes, csokoládés halkanapék a Csokoládé Múzeum jóvoltából és még kaviáros macaron is.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work