Image default
Kirándulás, utazás itthon

Budapest továbbra is biztonságos város

Rengeteg pénzbe kerül a terrorizmus elleni védekezés, de amellett, hogy ez egy állam kötelessége, befektetésnek is tekinthető. Sokkal vonzóbbak úti célként a biztonságos országok.

A nyár közeledtével egyes országok kiadják állampolgáraiknak szánt tájékoztatóikat, hogy mely államok biztonságosak az úti célok megválasztásában. Magyarország ezen a listán rendre jó helyen szerepel.

Napjainkban rendkívül fontos a különböző úti célok megválasztásában, hogy az adott ország mennyire biztonságos – jelentette ki Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 Szemtől szembe című műsorában. Elmondta, ez megfogható az egyes országok utazási szokásaiban is. Az Amerikai Egyesült Államok lakói például korábban még útlevelet sem igényeltek, ugyanis csak Amerika területén utaztak.

Az amerikaiakhoz hasonlóan a britek és az ázsiai országok lakói is sokáig nem utaztak távolabbi államokba, de amióta készülnek olyan térképek, amelyek a terrorfenyegetettséggel és a biztonsággal foglalkoznak, ez a helyzet megváltozott.

A tapasztalatok és az adatok azt igazolják, hogy

Budapest biztonságos város,

ezt mutatja az is, hogy rengeteg turistát, különösen ázsiai állampolgárokat vonz minden évben – jegyezte meg.

A biztonság befolyásolja a turizmust 

Egy terrortámadás egy csapásra tönkreteheti egy ország vagy város turizmusát. Példának említette Kiss Róbert Richárd a szilveszteri, párizsi merényletet, amely után a turisták 50 százaléka mondta vissza párizsi útját. Hozzátette, óriási bevételkiesést jelentett a francia turizmus számára abban az időszakban.

Hosszú távon a különböző biztonsági intézkedésekkel és a megfelelő marketinggel vissza lehet építeni egy adott ország turizmusát, de ez attól is függ, hogy a hely mennyire vonzó célállomás. Megjegyezte, bár Egyiptom mai napig jó számokat produkál az idegenforgalom szempontjából, a folyamatos problémák és kisebb-nagyobb incidensek mindig kimutathatók a turisztikai statisztikákban.

Az emberek úgy ítélik meg, hogy

érdemes Magyarországra jönni,

ezt igazolja, hogy 2018-ban több mint 31 millió vendégéjszakát töltöttek külföldi turisták hazánkban – közölte Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője. Hangsúlyozta, Magyarország fel van készülve egy esetleges merénylet megakadályozására, mert a Terrorelhárítási Központ (TEK) együttműködve a hatóságokkal kitűnően végzi a munkáját a határokon és a repülőtereken egyaránt.

A szakértő az elmúlt napok eseményeit emelte ki, amikor két embercsempészt – egy szír férfit és egy iraki nőt – is lekapcsoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, akik kiskorú gyermekeket akartak Magyarországra hozni hamis útlevéllel. Hozzátette, az adatok mind azt mutatják, hogy a biztonság jól működik Magyarországon, hiszen még egy terrorcselekmény sem történt az országban.

Figyelmeztetést adnak ki

Arról, ha egy országban terrorfenyegetettség van, a State Department azonnal figyelmeztetést ad ki, hogy nem ajánlja ezeket az országokat. Ide tartozik a Közel-Kelet, Észak-Afrika, de már Nagy-Britanniát és Németországot is ide sorolják. Az utóbbival kapcsolatban megjegyezte, jelenleg az 51. helyre zuhant vissza a biztonságos országok között. Magyarország általában a 18. és a 22. helyen szerepel. Megdöbbentőnek nevezte, hogy Ausztria előrébb van, hiszen rengeteg késes támadás történt az elmúlt időszakban.

hirado, m1

 

Hasonló hírek

Dunakanyar kirándulás

info

Ahol a legnagyobb hazai állatpark és az egyik legszuperebb élményfürdő egymás mellett van

Edit

Beindult a Vörös-kő-völgyi időszakos forrás

Géza