11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekBudaházy György: A '90-es évek óta senki nem vezette jobban az országot...

Budaházy György: A ’90-es évek óta senki nem vezette jobban az országot az Orbán-kormánynál

Hatályon kívül helyezték Budaházy György ítéletét a Fővárosi Ítélőtáblán. Az ítéletet tapssal és éljenzéssel fogadták a bíróságon megjelentek. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorának Budaházy György volt a vendége.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy mit érzett amikor a teremben az ítélethirdetést követően kiabálás és éljenzés tört ki Budaházy György úgy válaszolt: felemelő érzés volt, de a feszültség csak akkor zuhant le róla, amikor kimondták, hogy hatályon kívül helyezik az ítéletet.
Én nem akarom megmondani, hogy ki vagyok, én egy magyar hazafi vagyok, mindig ezt mondtam magamról, most is csak ezt tudom mondani

– felelte arra a kérdésre, hogy ki ma Budaházy György. Emellett magát politikai meghurcoltként írta le, majd emlékeztetett, hogy ezzel az ítélettel az eljárás továbbra sem szűnt meg.

A Csintalan Sándor megverésével kapcsolatos ügyről azt mondta, nincs köze a műsorvezetővel szemben elkövetett bűncselekményhez, bűnössége az eljárás során sem bizonyosodott be. Az elsőfokú ítéletet rossz minőségűnek, megalapozatlannak nevezte.

A bíróságnak az a dolga, hogy kétséget kizáróan bizonyítson, akkor jelentheti ki a jogi felelősséget 

– utalt az eljárásra. Budaházy elmondta, hogy a Gyurcsány-kormányra való nyomásgyakorlás nem csak az ő célja volt, hanem akkoriban egy társadalmi összcél.

Értelmezhetetlen a terrorizmus egy olyan rendszerben, amelyben a rendszer terrorral tartja fenn a hatalmát 

– fejtette ki. Szerinte a Gyurcsány-kormány iszonyú károkat okozott az országnak.

Ezért álltam ki a választások előtt az Orbán-kormány mellett, mert az országot 90 óta nem vezette jobban senki, mert ezeknek a visszahozása a hatalomba olyan veszély, amit nem szabad megengedni

– tette hozzá.

Forrás: ECHO TV

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem