7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekGazdaságBúcsút mondhatnak a hagyománynak a helyiek? NAV-razziától tartanak a becsületkasszás árusok

Búcsút mondhatnak a hagyománynak a helyiek? NAV-razziától tartanak a becsületkasszás árusok

Magyarország — Paradicsom, uborka, paprika, esetleg házi tej és méz – ha autóval járjuk a vidék Magyarországát, nem egy településen találhatunk a házak előtt kis asztalokat vagy hűtőket, ahol a kistermelők, háztáji gazdaságok kínálgatják a finomságaikat, gyakran a boltban megszokottnál alacsonyabb áron.

Az út mentén kitett termékek látványa megszokott Fejér megyében is, ám a feol.hu tudósítása szerint a megye egyik kistelepülésén adóellenőrök egy próbavásárlás során megbüntettek egy gazdát, amiért az nem adott számlát.

Pedig ez az kereskedelmi forma épp a bizalomra épül.

A kipakolt termék mellett a tulaj helyett egy kis doboz áll, oda teheti be a pénzt a vásárló. Könnyen lehet azonban, hogy hamarosan ez a hagyomány is elveszhet, ha kipécézik maguknak őket az ellenőrök.

– Én is hallottam az esetről, de úgy tudom, hogyha az ebből származó bevétel nem éri el az évente 600 ezer forintot, akkor adózni sem kell utána – mondta tegnap ottjártunkkor Csókakőn egy idős falubeli. – Naponta pár száz forintot ha keresünk belőle, és nem mindenki tesz ki mindennap portékát, hogy elvigyék az emberek, szóval nem hiszem, hogy valaki ebből gazdagodna meg. Persze, ettől előfordulhat, hogy bejelentésre, célzottan kimennek valakihez – tette hozzá, ám kérte, hogy nevét ne írjuk ki.

Csókakőn ebből a hű- tőből lehet kivenni az árut, a kasszában csörgött a pénz /Fotó: Isza Ferenc

Fejér megyében a falvak ilyenkor kihaltak, Csókakőn egyetlen ház elé kitett kis hűtőt találtunk, amely a felirat szerint friss házi tejet kínált. A gazdát nem találtuk otthon, a hűtő pedig már üres volt. Az azonban világossá vált, hogy a környékbeliek szívesen vásárolnak, a becsületkasszában már volt némi pénz.

Kérdéseikkel megkereste a Blikk a Nemzeti Adó-és Vámhivatalt: azt szerették volna megtudni, mennyire gyakran fordulnak elő ilyen próbávásárlások a kis falvakban a terményfelesleget kínálgató alkalmi árusokkal szemben.

A NAV eddig még nem válaszolt kérdéseinkre.

Azt nem tudjuk, hogy a faluban az adóhivatal próbavásárlásaitól félnek-e, vagy csak a hét közepi forgalom okozta, de ezenkívül nem találtunk ház elé kitett portékát. Pár településsel arrébb viszont krumplit kínált egy tábla: az árust nem találtuk ott, de egy arra járó helybeli elmondta, hogy a tulajdonos ritkán van itt. – Képzeljék el, hogy őt egyszer még a rendőrség is elvitte, pedig az engedélye is rendben volt – mondta a férfi lapunknak. – Azóta én ritkán látom errefelé, pedig meg sem bírságolták, de talán megijedhetett.

Ausztriából jött az eredeti ötlet

A ház előtti, becsületkasszás árusítás ötlete a 70-es, 80-as években terjedt el leginkább, persze előtte is előfordult, hogy a gazdák a „felesleget” ily módon árulták. A becsületkasszás megoldás Ausztriában szivárgott be hazánkba, azóta az ilyen kereskedés nagy népszerűséget élvez, főleg a faluturizmus rajongói körében, akik sokkal jobban szeretik a helyi ízeket.

blikk, Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work