7 C
Budapest
2024. április. 16. kedd

Brutális gyerekgyilkosságok

hirmagazin 2015 06 01 135238

Elképesztő világban élünk, hiszen ugyan megannyi jó dolog történhet meg velünk, viszont megannyi szörnyű is. Már eleve az egy nagyon szomorú és sajnálatos dolog, hogy mi, emberek képesek vagyunk egymás ellen gyilkosságot elkövetni. Az pedig már lényegében csak hab a tortán, hogy ezt milyen módon tesszük, illetve, hogy ki ellen tesszük. Őszinték leszünk, mi nem igazán tudunk megértőek lenni a gyilkosokkal szemben.

Ebben a cikkben olyan gyerekgyilkosságokat fogunk feleleveníteni, amelyeket elrettentő és elkerülendő esetként tartunk számon.

Azt hinnénk, a következő történet nem több mint egy városi legenda: China P. Arnold esete azonban nem csak a világsajtót járta be, de még wikipédia-szócikk is őrzi az anya brutális tettét. China ugyanis 2005 augusztusában kegyetlen és szürreális módon végzett egyhónapos lányával. Paris súlyos belső égési sérüléseket szenvedett, ám külső jegyek nem utaltak égésre, így jó ideig tartott a nyomozóknak, mire felgöngyölítették az esetet. Hosszas vizsgálódás után azonban rájöttek: az egyetlen magyarázat, hogy a picit a mikrohullámú sütőbe tették.-olvasható a Bors oldalán. Nagyon nehéz az ilyen tettekre bármit is fogalmazni, írni, gyakorlatilag nincsenek is jelzők, amelyekkel ilyen szörnyű tettet lehetne illegetni. Fogalmunk sincsen, hogy milyen ember lehet az, aki saját gyerekét képes megölni, megkínozni. Ráadásul a gyerek még csak 1 hónapos volt. Mindig, amikor ilyen szörnyűségeket hallunk elgondolkodunk, hogy vajon mi is lesz a sorsa az elkövetőnek. Minden bizonnyal számos embernek legelőször a halálbüntetés jut az eszébe, viszont mi magunk is tisztában vagyunk vele, hogy ez nem lehetséges.

Arnold olyan részeg volt a gyilkosság idején, hogy nem emlékezett rá, hogy ő tette volna. Az ügy igen sokáig elhúzódott – többek közt a gyilkosság szokatlan módjának is köszönhetően. Az asszonyt végül 2011 május 20-án tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, a szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.- tudtuk meg a Bors oldaláról. A létező legsúlyosabb ítéletet kapta tehát, amelyet szerintünk maximálisan meg is érdemel. Elképesztő ugyanakkor az is, hogy az alkoholnak milyen szörnyű hatása van a társadalomra. Rengeteg olyan esetről lehet hallani folyamatosan, hogy ittasan elütött valakit, ittasan gyilkolt, ittasan megvert valakit és még lehetne sorolni tovább. Egyáltalán egy anya, akinek 1 hónapos gyereke van minek fogyaszt alkoholt? A legjobb büntetés nyilván az volna a legjobb az ilyen embereknek, hogy ha belebújnának az áldozat bőrébe. Például, ha őt rakták volna gyerekkorban a mikróba, akkor most ezt nem történt volna meg mással.

Szokatlan gyilkosságokat felelevenítő cikkünk másik esetének áldozata szintén egy csecsemő: a 24 éves Austin Hamilton barátnőjének egyéves fiát verte halálra egy bőrövvel, miután a pici levizelte a rá vigyázó férfit. Hamilton akkora haragra gerjedt a pelenkázás közben történt baleset miatt, hogy elkezdte ütni a csecsemőt, aki később a kórházban életét vesztette. Halálát gyilkosságnak állapították meg. Mindez 2014 augusztusában történt, a tárgyalás még nem zárult le.- találtuk meg a gyilkosságról szóló információk a Bors oldalán. Ahogyan fentebb is írtuk, egész egyszerűen nem találunk szavakat. Akinek van ötlete, hogy hogyan lehetne az ilyen brutális tetteket, gyilkosságokat megakadályozni, az bátran fejtse ki nekünk kommentben. Sajnálatos módon egyre több brutalitásról lehet hallani, viszont, ha tudunk, akkor legalább egy ötlettel segítsük ki a társadalmunkat ez ügyben.

forrás: delina

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work