13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldBrutális gazdaságösztönző csomagot fogadott el az amerikai kongresszus

Brutális gazdaságösztönző csomagot fogadott el az amerikai kongresszus

Az amerikai kongresszus megállapodott vasárnap a koronavírus-válság ellensúlyozására hivatott gazdaságösztönző csomagban, továbbá egy nappal meghosszabbította a kormányzati intézmények finanszírozását, hogy hétfőn szavazhasson a csomagról.

A 900 milliárd dolláros ösztönzőcsomag a második a járványban, és egyúttal a második legnagyobb az Egyesült Államok történetében. Az elsőt, amely 2300 milliárd dollár értékű volt, márciusban hagyták jóvá, de egyrészt ez a keret néhány héten belül elfogyott volna, másrészt sok szektor alkalmazottai kimaradtak belőle, amit a mostaniban igyekeztek pótolni.

A vasárnapi megállapodással biztosított a csomag megszavazása, és a Fehér Ház szóvivője szerint Donald Trump elnök is alá fogja írni.

A demokrata és a republikánus törvényhozók egymásnak feszülése hónapokig tartott, miután az előbbiek egy nagyobb összegű csomag elfogadását szorgalmazták, amely lehetőséget biztosított volna a tagállamok és helyi önkormányzatok segélyezésére. A republikánusok ezzel szemben egy olyan lefaragott csomag elfogadását szorgalmazták, amely a járvány miatt keletkezett adósságok ügyében biztosított volna felelősségvédelmet a vállalkozásoknak. A pártok úgy tudtak megállapodni, hogy kihagyták a csomagból ezt a két elemet.

A csomag révén sok magánszemély kap egyszeri 600 dolláros segélyt, heti 300 dollárral emelik a munkanélküli segélyt és hiteltámogatást nyújtanak a vállalkozásoknak.

Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője sajtótájékoztatóján kijelentette: „Ha valaki azt gondolja, hogy ez a csomag már elégséges támogatás, az nem tudja, milyen a helyzet az országban”.

A 900 milliárd dolláros segélycsomaggal együtt szavaz a kongresszus a kormányzati feladatokat jövő szeptemberig finanszírozó, 1400 milliárd dolláros költségvetési keretről.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek