9.6 C
Budapest
2024. április. 19. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBrutális dolgok derültek ki Vivien erőszakolójáról.. (+18)

Brutális dolgok derültek ki Vivien erőszakolójáról.. (+18)

Ma, azaz pénteken derül ki (holnap megírjuk), milyen büntetést szab ki a bíróság T. Patrikra, aki brutálisan megerőszakolt, majd fogva tartott egy fiatal lányt az újbudai Bikás parkban. Az újságírókat azonban egyelőre nem engedik be a tárgyalóterembe.

Fotó: Weber Zsolt

Egy másik ügy miatt ugyanis, amelyben terrorcselekménnyel vádolnak egy férfit, aki nyilvánosan kijelentette, hogy kirabol egy bankot, tüntetést tartanak a Fővárosi Törvényszék előtt, ezért lezárták a teljes épületet, nem engednek be senkit.

Sárga felsős tüntetők a bíróság előtt / Fotó: Weber Zsolt

A tárgyalás perbeszédekkel folytatódik, és várhatóan elsőfokú ítélet is születik majd.

10:25 – Patrik mindehhez csak annyit fűzött észrevételként, hogy azóta már összeszedte magát, és sokat változott. Az előzetesben töltött idő alatt felhagyott a drogok fogyasztásával, és szándékában áll kitartani emellett.

10:11 – Dr. Keviczki István bíró felolvasta az IMEI szakvéleményét is, amely megpróbálta megrajzolni Patrik személyiségét. Az őt vizsgáló pszichológusok szerint a fiatalember érzelmileg hideg, jellemző rá az egocentrizmus és a narcizmus. Szociopátiás személyiség, akiből hiányoznak a morális fékek. Extravagáns és deviáns életvitelt folytat, beilleszkedni nem próbál. Gyermekkora óta önsorsrontó és önsértő. 10 éves korától fogyaszt alkoholt, 12 éves korától kábítószert. Ekkortól élt nemi életet, szexuális kultúrájában jelen van az erőszak.A terapeutáknak elmondta: legnagyobb bánata, hogy a büntetőügye miatt megszakadt a kapcsolata a barátnőjével, aki „igazi cuki emós lány”. A lány nem beszél vele, az üzeneteire nem reagál.

– Csak a mamám nem fordult el tőlem – mesélte szomorúan. Kiderült, hogy a börtönben megpróbált öngyilkos lenni, a mellékhelyiségben megvágta magát egy pengével, a vérét egy vödörbe csorgatta.

9:27 – A tárgyalás egy orvosszakértő meghallgatásával kezdődött, aki Patrik sérüléseiről számolt be. Kiderült: nem is biztos, hogy Vivientől származnak. Patrik ugyanis azt állítja, nincs rajta olyan sérülés, ami a Viviennel való közösülés során keletkezett. Szerinte az orvosszakértők által rögzített sérüléseket egy másik lány, bizonyos Edina okozta, aki megkarmolta és megharapta őt, mivel a „gót és punk kultúrában ez mindennapos, ők szeretik a vért”.

A vádirat szerint T. Patrik 2016. április 29-én este a Kelenföldi pályaudvaron ismerkedett meg egy fiatal lánnyal, a 17 éves Vivennel. Másnap estére találkozót beszéltek meg a pályaudvarra. Patrik aznap is nagy mennyiségben fogyasztott alkoholt, illetve egy vagy két darab epilepszia elleni gyógyszert. Elhatározta, hogy akár a lány akarata ellenére is közösül Viviennel. A találkozó során azzal az ürüggyel, hogy egy közeli boltba mennek bort venni, egy fás-bokros területre vezette őt.

Ott fogdosni kezdte, ám a lány visszautasította a közeledést. Patrik ekkor agresszívvá vált, több alkalommal megütötte a fiatal lányt, és akarata ellenére közösült vele. A cselekményt követően a metróaluljáróhoz mentek, ahol leültek egy padra. Itt Patrik elaludt, Vivien pedig eközben egy járókelőtől segítséget kért, aki értesítette a mentőket és a rendőrséget. A fiatal lány ezután hosszú ideig kórházban volt, a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedettAz ügyészség szexuális erőszak bűntette és életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a fiú ellen.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem