7.3 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekKülföldBrüsszel: hatból négy gyanúsított ellen vádat emeltek

Brüsszel: hatból négy gyanúsított ellen vádat emeltek

Összesen hat, terrorcselekmények elkövetésével gyanúsított embert vettek őrizetbe Belgiumban, a brüsszeli robbantásokkal kapcsolatban pénteken, kettőt közülük elengedtek a négy másik ellen vádat emeltek. Brüsszel Etterbeek nevű külső kerületében több mint ötven rendőr vett részt a rajtaütésben.

 

hatból négy gyanúsított ellen vádat emeltek

A főváros észak-nyugati felében, Laekenben éjjel tartottak razziákat, a kerület két részét fésülték át alaposan a kommandósok.

A belga ügyészség közben megerősítette, hogy a tavaly novemberi párizsi terrortámadások megszervezésének kulcsfiguráját, az utolsó szabadlábon lévő gyanúsítottat, Mohamed Abrinit fogták el pénteken Brüsszel Anderlecht nevű kerületében. Azt még vizsgálják, hogy Abrini azonos lehet-e a sötét sapkás férfival, akiről a reptér biztonsági kamerája készített felvételt, nem sokkal a robbantások előtt. A felvételen látható férfinak ugyanis sikerült elmenekülnie a merénylet helyszínéről.

Pénteken letartóztatták Osama Kayent is. A svéd állampolgárságú férfit a brüsszeli metrórobbantás kitervelésében való közreműködéssel gyanúsítják. De még mindig van, akit keresnek.

A belga és a francia nyomozóhatóságok az elmúlt három hétben több eredményt mutattak fel, mint a november 13-i párizsi merényletek óta. A francia fővárosban 130-an, Brüsszelben 32-en haltak meg a támadásokban.

Forrás: euronews

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work