Image default
Irányzatok és képviselők

Bruno

2015 03 25 112105runo (Giordano Bruno, kiejtése [ʤorˈdaːno ˈbruːno], latinul Iordanus Brunus kiejtése [jor’daːnus ‘bruːnus]) (Nola, 1548 – Róma, 1600. február 17.) olasz dominikánus szerzetes, filozófus, vándorhumanista, a reneszánsz kor kiemelkedő alakja.

1548-ban született a Nápoly közelében fekvő Nola városában.

Bruno erősen vallásos családba született, édesapja zsoldoskatona volt. Az éles eszű fiút fiatalon, 1562/63-ban 17 évesen felvették a domonkos rendbe Nápolyban, ekkor vette fel az eredeti Filippo helyett a Giordano nevet. Nápolyban töltötte novíciátusát. 1572-ben, 24 évesen pappá szentelték. Már teológiai tanulmányai során kifejezte kétségeit a Szentháromság-tannal kapcsolatban, tiltott könyveket olvasott és nyíltan ariánus nézeteket vallott. 1575-ben mégis teológiai doktorrá avatták. Ezt követően a lázadó hallgatót Rómába küldték a Sopra Minerva kolostorba, ahol előidézte első perét. Az alapvető dogmákkal kapcsolatos eretnek megnyilatkozásai miatt menekülnie kellett Itáliából. Levetette szerzetesi ruháját és északra utazott. Csak akkor viselte ismét a habitust, amikor domonkos kolostorokban akart menedéket keresni.

Nyugtalan vándorélet után 1577-ben Genfben nyomdász lett, ahol áttért a kálvinista hitre. Beiratkozott a helyi egyetemre, de amikor egy röpiratban nyílt támadást intézett a Genfi Akadémia egyik legtekintélyesebb professzora ellen, Brunot ismét bíróság elé állították, bocsánatot kellett kérnie, kiközösítették és elüldözték a városból.

1579-ben Lyonban és Toulouse-ban asztronómiát és arisztotelészi filozófiát tanított, de miután vitába keveredett egy jóindulatú kollégájával, továbbutazott Párizsba, ahol a Sorbonne tanára lett. Innen az angol nagykövet tanácsára Londonba utazott, ahol aztán a francia nagykövetségen lakott. Oxfordban professzorként próbált meg elhelyezkedni. 1583 és 1585 között itt írta meg fő műveit. Írásai miatt Angliában kellemetlenné vált. Felszólították, hogy térjen vissza Párizsba.

Itt, a College de Cambrai-ban nyilvános disputát szervezett “a világról és a természetről”. Túlzottan provokatív megnyilatkozásai miatt azonban már az első ülés botrányba fulladt, így még aznap este elhagyta a várost és német földre utazott.

A kálvinista Marburgban elkövette azt a hibát, hogy a “római teológia doktoraként” mutatkozott be. Tovább utazva Wittenbergben áttért az evangélikus hitre, és vendéglátói jóindulatát elnyerve arról zengedezett, hogy a világszellem Egyiptom és Asszíria, Görögország és Róma után most a Német-római Császárságban van jelen, és elénekelt egy dicsőítő éneket Lutherről, mint a pápaság elleni küzdelem harcosáról. Itt élt két évet. Munkatársaival támadt vitái miatt ismét továbbvonult. Bárhol is tartózkodott azonban, mindig konfliktusba keveredett.

1588-ban Prágában élt. II. Rudolf császár, aki egyébként a legzűrzavarosabb tanokat hirdető okkultisták mecénásaként működött, 300 tallért adott Brunonak, csak hogy elhagyja a várost. Tübingenben elhatározták, hogy “emberségesen fognak vele bánni, hogy ne tartózkodjon itt tovább”, és 4 tallért ajánlottak fel neki, ha minél hamarabb eltűnik onnan. Helmstedt volt a következő állomása, ahol három értekezést írt a mágia témakörében. Új, evangélikus hittestvéreit olyannyira sokkolta ezekkel, hogy a helyi plébános és szuperintendens kiátkozta őt.

Amikor 1590-ben Frankfurtba érkezett, a polgármester rögtön arra kérte, hogy „filléreit valahol máshol költse el”, de a karmeliták búvóhelyet biztosítottak neki, így 1591-ben Majna-Frankfurtban élhetett, ahol legalább a könyvvásárt látogathatta. Itt talált kiadót két könyvéhez, amelyeket egy évvel később be is mutatott. A könyvvásár egyik látogatóját, a padovai Giovanni Mocenigót oly nagy lelkesedéssel töltötte el e két írás, hogy a könyvek szerzőjét meghívta házitanítónak velencei otthonába. Bruno elfogadta az ajánlatot. Mocenigo a gyakorlati mágiába remélt beavatást, és mivel ezt nem kapta meg, Bruno pedig egyébként is meglehetősen az idegeire ment, rövid úton feljelentette őt a velencei inkvizíciónál.

1592. május 26-án Brunót letartóztatták, eretnekséggel vádolták, kihallgatásai során utolsó írásait visszavonta, és hajlandó volt eskü alatt megtagadni „tévedéseit”, csakhogy szabadon engedjék. De a velenceiek számára túl kényes és bonyolult volt az eset. Bruno szerzetesként – mivel egykor engedelmességi fogadalmat tett és hivatalosan soha sem bocsátották el a rendből – a Római Inkvizíció joghatósága alá tartozott, így végül 1593 elején Rómába vitték. Tanait nem vonta vissza, ezért hosszú per után a 1600. február 17-én a katolikus egyház veszedelmes eretneknek nyilvánította és elevenen elégettette Rómában, a Campo de’ Fiori-n.[5] [6] Bizonyos források szerint[forrás?] kivégzése előtt kivágták nyelvét, hogy ne tudjon lázító szavakat intézni a néphez.

Életét végigkísérte a világ nagy filozófiai problémáinak boncolgatása, elemzése. Elmélkedéseit előadások során és közel húsz év alatt sok kiadványban ismertette az érdeklődőkkel. Elterjedt nézetek szerint[forrás?] azzal a kijelentésével haragította fel leginkább az egyházat (több száz évvel megelőzve korát), hogy a kor kezdetleges optikai eszközeivel is jól látható csillagok tulajdonképpen távoli Napok, körülöttük ugyanígy bolygók keringhetnek, s azokon a földihez hasonló élet lehetséges.

Ezzel szemben Michael Hesemann Sötét alakok című művében korabeli forrásokra támaszkodva azt állítja, hogy valójában Giordano Brunonak nem azért kellett meghalnia, mert a heliocentrikus világképet vallotta, és nem is azért, mert megdöbbentően korán felismerte, hogy a csillagok távoli napok, hanem mert konokul azt vallotta például, hogy Krisztus nem Isten, hanem mesteri varázsló, aki az embereket az orruknál fogva vezette, és akit ezért joggal akasztottak fel, nem pedig keresztre feszítették. Vagyis valójában nem tudós volt, hanem a mágia teoretikusa, hermészi filozófus. Olaszul és latinul írt, de nemcsak filozófiai műveket, hanem színdarabokat, verseket is.

Forrás: wikipedia;

Hasonló hírek

Athéni felvilágosodás

info

Antropológia

info

Eleai filozófiai iskola

info