17.2 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBréking! Elfogták a Kőbányán meggyilkolt lány feltételezett gyilkosát

Bréking! Elfogták a Kőbányán meggyilkolt lány feltételezett gyilkosát

A BRFK felkérésére a német hatóságok Frankfurtban fogták el a kőbányai emberölés miatt körözött férfit.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ügyeletére 2019. július 30-án 14 óra 11 perckor érkezett bejelentés, hogy egy kőbányai lakásban egy holttestet találtak. A szemle során megállapították, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta, ezért a BRFK emberölés bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, majd adott ki elfogatóparancsot a 23 éves Cs. Dániel ellen. A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója pedig soron kívül európai elfogatóparancsot bocsátott ki.

Az esetről a Blikk is beszámolt. A gyilkosság feltételezett gyanúsítottja egészen eddig szökésben volt.

Cs. Dániel / Fotó: Police.hu

A német társszervek – a magyar hatóságokkal szorosan együttműködve – a Budapesti Rendőr-főkapitányság felkérésére 2019. július 31-én 18 óra 30 perckor Frankfurtban, egy bevásárlóközpontnál elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható Cs. Dánielt.  

Egy egyedül élő, fiatal lány volt az áldozat / Fotó: Facebook

A magyar hatóságok a férfi kiadatása érdekében a szükséges intézkedéseket megteszik.

(Police)

Most népszerű

Hasonló hírek