11.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
Home18+Brazília: „Azt hittük, a nemi szervét vágja le, de lefejezte…” 18+

Brazília: „Azt hittük, a nemi szervét vágja le, de lefejezte…” 18+

Október végén hatalmas port kavart a hír, miszerint brutálisan meggyilkolták a brazil másodosztályú bajnokságban szereplő Sao Bento 24 éves középpályását, Daniel Correa Freitast.

A futballista halála után azonnal megkezdődött a nyomozás, és most további megdöbbentő részletek derültek ki arról a bizonyos estéről…

A beszámolók szerint az egész egy fotóval kezdődött. A Sao Paulótól kölcsönvett labdarúgó ugyanis kirakott a közösségi oldalakra egy képet, melyen egy szőke hölggyel fekszik az ágyában.

A probléma az volt, hogy az alvó hölgy férjnél van, és párjához, Edison Britteshez is eljutott a fotó…

A megcsalt férfi azonnal bosszút forralt, összehívta a barátait, és eltervezték, hogy másnap elrabolják a futballistát.

Ez meg is történt: a brazil rendőrség információi szerint Edison három ismerősével autóba ült, majd leütötte és a kocsi csomagtartójába tuszkolta Daniel Correát.

A rendőrségen tett vallomásokból kiderült, Edison barátai ekkor még úgy tudták, azzal a céllal rabolták el a játékost, hogy levágják a nemi szervét.

„Mikor félreálltunk az autóval, még azt hittük, csak a péniszét akarja levágni, de miután kirángatta a kocsiból, Edison egyszerűen lefejezte Correát, majd kérte, hogy segítsünk neki eltüntetni a testet, de mind nemet mondtunk” – számolt be a brazil Globo az egyik vádlott vallomásáról.

A nyomozás jelenleg is folyik, így várhatóan a következő napokban még jelennek meg eddig nem ismert részletek, az azonban már biztos, hogy a sportvilágban az utóbbi években ez volt a legkegyetlenebb gyilkosság.

Forrás: nemzetisport.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work