6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat

Bozsok történelme

A község területén a régészeti leletek tanúsága szerint már a kőkorszakban is éltek emberek. A kelták idején a község területe a közeli Szent Vid várához tartozott. A Sibrik-kastély helyén egy római castrumot sejtenek a történészek. A római korban innen vezették a vizet a tartományi székhelyre Savaria városába. Ennek a vízvezetéknek egy feltárt darabja ma Bucsu község határában megtekinhető. A népvándorlás időszakából egy hun aranycsat maradt fenn. A települést 1273-ban IV. László oklevelében villa Bosuk néven említik először. Már a 13. században Szent Vid várával együtt a Kőszegi család tulajdona volt. Később a Németújváriaké, majd 1405-től a Garaiaké, 1445-ben III. Frigyes német-római császár foglalta el. Visszafoglalása után a király hívének, Bornemissza Jánosnak adta. A hagyomány szerint a mai Sibrik kastély Mátyás király kedvelt vadászkastélya volt. 1532-ben Kőszeg várának ostromakor a környező falvakkal együtt Bozsokot is elpusztították és teljesen elnéptelenedett. Az elpusztított lakosság helyére német és horvát nyelvű népek települtek. 1538-ban a szarvaskendi Sibrik család kapta királyi adományként, a Sibrik kastélyt 1554-ben említik először írott forrásban. Helyén már korábban nemesi udvarház állhatott, 1614-ben a török veszély hatására várkastéllyá építették ki. 1616-ban a Batthyány család vásárolt birtokot a településen. A falu két kastélya közül a déli részen fekvő a Batthyányiaké, az északi a Sibrikeké volt. A Batthyány kastélyban 1698-ban II. Rákóczi Ferenc is vendégeskedett. 1708-ban itt volt Eszterházy Antal kuruc generális főhadiszállása. 1813-ban még I. Ferenc császár is vendégeskedett benne.

A falu a 19. század végére teljesen elmagyarosodott. 1910-ben 706 magyar lakosa volt, Vas vármegye Kőszegi járásához tartozott

Forrás:http://www.bozsok.hu/

Cím: Bozsok Rákóczi u. 142.
Tel: +36 (94) 563 386
E-mail: [email protected]
Web: http://www.bozsok.hu/

Előző hír
Következő hír

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem