13.5 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeÉletmódÉletmód hírekBotrány! Vadidegen embert temethettek a felesége mellé - elképesztő, amit állít a...

Botrány! Vadidegen embert temethettek a felesége mellé – elképesztő, amit állít a gyászoló férj

Magyarország — Hiába váltotta meg sírhelyét S. Lajos (76), végül elmondása szerint felesége mellé egy másik férfit temettek el. Családja kálváriája még 2017 februárjában kezdődött, amikor súlyos betegségben elvesztették szerettüket.

– Édesanyám temetése után vettük észre, hogy a sír rossz oldalára, nem a férfi jobbjára került, ahogy a szokás tartja – kezdte Lajos lánya.

– Azonnal intézkedtünk, és kértük a polgármestert, hogy engedélyezze a síráthelyezést, amit meg is kaptunk. Írtunk a temető üzemeltetőjének is, hogy jelöljék ki a sírhelyhantot, ez azonban a mai napig nem történt meg – mesélte a nő, aki szerint ezért került apja helyére egy másik férfi.

– Gyakran járok ki az elhunyt feleségem sírjához, így volt ez legutóbb is, amikor észrevettem, hogy a helyemre egy sírgödröt ástak – mesélte csalódottan S. Lajos. – Egy napon keresztül intézkedtünk, de hiába: egy idegen férfit temettek a helyemre, amit nem értek, hiszen helyrajzi szám szerint is hozzánk tartozik a parcella – folytatta az idős férfi, majd hozzátette: lányával együtt még a másik férfi temetése előtt tájékoztatta a polgármesteri hivatalt a történtekről, és a temető üzemeltetőjével is felvette a kapcsolatot.

S. Lajos megdöbbenve észlelte, hogy más fekszik a sírhelyén /Fotó: Weber Zsolt

Mint kiderült: egy másik temettető cég időközben egy új sírgödröt is kiásott, hogy orvosolják a helyzetet, de azt az üzemeltető szabálytalanságokra hivatkozva végül nem fogadta el.

– Csupán annyit mondtak, hogy nyugodjunk bele a kialakult helyzetbe – fűzte hozzá csalódottan a férfi.

Megkeresésünkre az érintett cég ügyvezető igazgatója, Szegedi Elvira elmondta: az elhunytat a törvényben és a rendeletben foglaltak szerint temették el.

– Határozottan elutasítom, hogy közvetlenül más hozzátartozója mellé temették volna el a férfit, hiszen a két sírhely között 60 centiméter távolság van – szögezte le az ügyvezető.

– Valóban, a család kérvényezte, hogy a sírhant a másik oldalon legyen, erre a tulajdonostól meg is kapták az engedélyt. Ez idő alatt azonban a család nem végezte el a hant áthelyezését – mondta.

Kerestük a polgármestert is, tekintve, hogy a temető tulajdonosa a polgármesteri hivatal, de nem nyilatkozott.

Engedéllyel nyithatnak sírt

A kegyeleti szolgáltatók szerint nem vonatkozik hivatalos jogszabály arra, hogy az elhunyt férfi vagy nő a sírhely melyik oldalára kerül. A rátemetés, valamint a holttest újratemetése vagy hamvasztása céljából történő sírnyitást azonban a temetési hely felett rendelkezni jogosult vagy annak örököse kérheti.

Forrás: Blikk

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem