Image default
Esélyegyenlőség

Botrány a Lidl-ben! Autista fiuk kibontott egy csomag cukorkát, lopással vádolja őket a bolt

Kedvenc cukorkás csomagját nyitotta ki a kisfiú az üzletben, ami a bolt főnöke szerint lopás.

RetailDetail EU

A szülők megdöbbentek az őket ért vádon, ráadásul a Lidl munkatársai az anyának azt mondták, “képesnek kellene lennie arra, hogy kontrollálja a gyerekét”.

A szülők szerint egyértelműen diszkrimináció és “lelki kínzás” érte őket és autista kisfiukat a szupermarket részéről.

“A minket ért diszkrimináció és tiszteletlensége és a tudat és informáltság teljes hiányát mutatja. Általában a fiunk kibontja a kedvenc cukorkáját, kiveszi belőle a kedvenc színűeket, mert a színek megszállottja, aztán természetesen megvesszük a csomagot. De tegnap egy dolgozó odajött a férjemhez és azt mondta, hogy először ki kell azt fizetnünk. A férjem elmagyarázta neki, hogy ismerjük a szabályokat, de a fiunk autista. Megmutattuk neki azt ezt igazoló kártyát is, majd azt is elmondtuk, hogy le kell valamivel foglalnunk a fiunkat a kasszánál lévő hosszú sor miatt, hogy türelmesen kibírja. Nem értette meg, lopással vádoltak minket és még azt is hozzátették, hogy tudnunk kellene irányítani a gyerekünket” – mondta el az anya.

“Úgy döntöttünk, hogy nem csak magunk, hanem minden olyan szülő miatt felszólalunk, akiknek fogyatékkal élő a gyermeke és akiket nap mint nap hátrányos megkülönböztetés ér emiatt. Szeretnénk, ha az emberek tudnának róla, hogy ez történik és hogyan érzik magukat ilyenkor egy fogyatékos gyerek szülei. A kiskereskedőknek segítséget kell nyújtaniuk és meg kell érteniük, hogy mi az autizmus.”

Szólj hozzá, oszd meg! Hirmagazin.eu

Forrás: nlcafe.hu

Hasonló hírek

Így szaladgálnak most a szétválasztott sziámi ikrek: az sem volt biztos, hogy túlélik a műtétet

info

Óriási segítség kis fejlődő szigetállamoknak

Géza

A területi közigazgatásban is ösztöndíjprogram indul

info