Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Botrány: 60 millió ügyfél adatait lophatták el a Sberbanktól

A XXI. század egyik legégetőbb kérdése az információ biztonsága; mindannyiunknak fontos, hogy adatainkat biztonságosan, tisztességesen és megbízhatóan kezeljék.

Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank hatalmas botrányba keveredett: a cég mintegy 60 millió ügyfelének személyes adatai kerülhetett ki a fekete piacra.

A tömeges adatvisszaélésről a DeviceLock nevű kiberbiztonsági cég adott először tájékoztatást. A legismertebb orosz napilap, a Kommerszant saját vizsgálatba kezdett.

Fény derült arra, hogy a lap egyik újságírójának a személyes adatai is kikerültek a fekete piacra. Kint voltak egyebek mellett az újságíró kártyainformációi, a lakcíme, illetve az, hogy hol volt állásban.

Ez az eddigi legnagyobb és legtöbb információt tartalmazó bankiadat-szivárogtatás Oroszországban. Ez már világszinten is komoly incidensnek tekinthető

– idézte a The Moscow Times a DeviceLock alapítóját, Asot Oganeszjant.

Az orosz hatóságok azonnal intézkedtek és letiltották az internetes oldalt, amelyre kikerültek a privát adatok. A szakértők szerint az adatlopás valamikor augusztusban történhetett.

A Sberbank felvállalta a felelősséget, megerősítve, hogy valóban adatlopás történt, de azt tagadják, hogy milliók estek az adatlopás áldozatául, szerintük legfeljebb néhány száz emberről van szó.

Az első értesülések szerint egy banki alkalmazott állhat az adatlopás mögött.

hvg

Hasonló hírek

Mégsem élesítik be az új traffipaxokat

info

Fejszével alszanak az idősek Szalonnán a gyilkosság óta – Százezreket vihetett el a tettes Irénke néni otthonából

Mazsi

Sodródó vitorlás

Géza
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Figyelem!

A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások, kommentek nem a Hirmagazin.eu Online Média nézeteit tükrözik!

Szerkesztőségeink a hírek publikálásával, megjelenítésével foglalkoznak, a hozzászólásokat, kommenteket nem tudják befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tükrözik.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljetek!

A visszatérő vulgárils, gyűlölködő, uszító kommentelőket tiltjuk oldalunkról!

Célunk az, hogy olyan olvasótábort szolgáljunk ki munkánkkal, akik, egyfelöl örömüket lelik az általunk közzétett híranyag olvasásában, másfelöl valós tájékoztatást jelent részükre a Hirmagazin olvasása!

Köszönjük a megértéseteket!

Hirmagazin.eu Online Média - főszerkesztő
--------------------------------------------