14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekBotka véleménye nem változott a kerítésről

Botka véleménye nem változott a kerítésről

„A magyar emberek félnek, és amíg a magyar emberek félnek, addig a kerítés állni is fog.” – mondta egy tegnapi interjújában Botka László a déli határon felépített kerítésről. Ez azért lehet meglepő többek számára, mert nemrég még arról beszélt az MSZP miniszterelnök-jelöltje, hogy a lehető leghamarabb lebontaná a kerítést.

A tegnapi interjúban az is elhangzott, hogy szerinte nem változott a véleménye a kerítésről.

“Semmi nem változott, ezt mondtam én magam is és az MSZP-s politikusok is ugyanezt mondták a felépült kerítésről.” – nyilatkozta az MSZP miniszterelnök-jelöltje.

Botka László szerint semmi sem változott azzal kapcsolatban, hogy mit gondolt, vagy mondott az elmúlt időszakban a déli határon álló biztonsági kerítésről.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje az ATV-ben arról beszélt: ő mindig azt állította: az a legfontosabb, hogy a magyar emberek biztonságban érezzék magukat, éppen ezért a határzár még jó ideig az életünk része lesz.

„Azon leszünk, hogy minél gyorsabban le tudjuk bontani”

Alig egy hónapja viszont még így nyilatkozott Botka László a Reutersnek. Azt, hogy szíve szerint ő az első adandó alkalommal lebontaná a déli határon álló kerítést, többször is megismételte. 2015-ben a szegedi közgyűlésben is már arról beszélt, hogy szerinte az illegális bevándorlás semmilyen problémát nem okoz a városban.

Most az ATV-ben már úgy fogalmazott: ő tulajdonképpen már 2015-óta, vagyis a kezdetektől fogva a migráció megállítását szorgalmazta.

Vasfüggönynek becézték a déli határkerírtést

“Hogyha visszanézzük a 2015-ös, 2016-os nyilatkozatokat vezető MSZP-s politikusoktól, köztük Botka Lászlótól, akkor ott vasfüggönynek becézték a déli határkerírtést.” – nyilatkozta Deák Dániel.

A Nézőpont Intézet elemzője az M1-en úgy fogalmazott: Botka László és a szocialista politikusok korábban az elsők között kritizálták a határzárat, most azonban rájöttek hogy ezzel óriási baklövést követtek el. A magyar emberek többsége ugyanis egyetért a kerítéssel.

Botka László össze-vissza beszél a kerítésről

“Pár héttel ezelőtt is kerítésbontást emlegetett, ez egyértelműen abban a környezetben, amikor legfrissebb kutatásunk szerint a magyaroknak a 66 százaléka, tehát a kétharmada támogatja a magyar kormány bevándorláspolitikáját, és a baloldali szimpatizánsoknak is a 42 százaléka, tehát a fele egyetértő ezekkel a bevándorláspolitikai intézkedésekkel, ebben a környezetben a magyar kormány bevándorláspolitikájának a kritizálása egyértelműen negatív üzenet.” – mondta a szakértő.

Deák Dániel hozzátette: azzal, hogy Botka László össze-vissza beszél a kerítésről, nem csak a bizonytalan szavazókat zavarja össze még jobban, hanem az biztos baloldali szimpatizánsok táborát is megosztja.

Botka véleménye nem változott a kerítésről

M1

Most népszerű

Hasonló hírek

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem