10.2 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeTudástárTudástár - minden érdekességBoszniai szerb elnök: az országban 3400 "alvó sejt" van

Boszniai szerb elnök: az országban 3400 „alvó sejt” van

Forrás: MTI

A biztonsági szervek adatai szerint Bosznia-Hercegovinában mintegy 3400 „alvó sejt” (kisebb passzív terrorcsoport) van, és ezek arra várnak, hogy valamilyen terrorcselekményt hajtsanak végre – jelentette ki Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke Belgrádban a Politika című szerb napilap szerdai beszámolója szerint.

Milorad Dodik,
Arra figyelmeztetett, hogy a lakosság arányát tekintve Bosznia-Hercegovinából és Koszovóból mentek el a legtöbben a szíriai harctérre, hogy a szélsőséges eszmékért harcoljanak. „Az iszlamisták hamar rájöttek, hogy Bosznia-Hercegovina ideális hely számukra” – szögezte le Dodik. Aláhúzta ugyanakkor, hogy nem szabad egyenlőségjelet tenni a muszlimok és azon dzsihádisták közé, akik a közelmúlt terrortámadásai mögött állnak.

A boszniai szerb elnök mondandójával összecseng az is, amit Dragan Lukac, a boszniai Szerb Köztársaság belügyminisztere jelentett ki a szerbiai közszolgálati televízióban. A belügyi tárca vezetője egészen biztosnak mondta magát abban, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet már „kinyújtotta csápjait” Bosznia-Hercegovina felé. Ennek bizonyítékát nem csak a közelmúlt támadásaiban látja, hanem messzebbre visszatekintve, a korábban Szarajevóban, Zvornikban vagy Bugojnóban elkövetett támadásokban.

Lukac elmondta, hogy a belügyi szervek adatai szerint néhány száz boszniai állampolgár harcol Szíriában, 40-50 pedig már visszatért a harctérről, és „a szélsőséges ideológiákat is magával hozta”. Számadatokat nem közölt, de azt is kiemelte, hogy többen meghaltak a harcokban.

„Biztos vagyok abban, hogy a jövőben nagyon nagy gondjaink lesznek, és nem csak Bosznia-Hercegovinában” – tette hozzá.

Feltárta, hogy az eddigi boszniai terrortámadások mögött egytől egyig az iszlám szunnita ágához tartozó, ultrakonzervatív vahhábita mozgalom tagjai álltak. „Tény, hogy a vahhábita mozgalom nem minden tagja terrorista, de az is tény, hogy az eddigi összes terrorista ennek a mozgalomnak a tagja volt” – fogalmazott Dragan Lukac.

 

 

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem