6.2 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóBorzalom! Vallott a férjét megmérgező asszony: Fiatal fiú miatt kellett meghalnia Károlynak

Borzalom! Vallott a férjét megmérgező asszony: Fiatal fiú miatt kellett meghalnia Károlynak

Brutális kínokat élt át élete utolsó heteiben az a szabadbattyáni férfi, akit saját felesége mérgezett meg: a Fejér megyei fekete özvegyet épp a férje halála iránt tanúsított érzéketlensége tette gyanússá.

A Zsaru magazin szerint az áldozat neje telefonon értesítette a rendőröket, ám már a bejelentés során gyanússá vált. A rendőrök hamar szimatot fogtak, ugyanis karrierjük során még soha nem találkoztak meztelen öngyilkossal. A helyszínelés során megállapították, hogy mérgezés okozhatta N. Károly (64) halálát, ám sem gyógyszert, sem vegyi anyag csomagolását nem találták a házban, így ez is az idegenkezűségre engedett következtetni.

– Sokfélék vagyunk, eltérő mentális alkattal, stressztűréssel, ám az özvegy magatartása igen szélsőségesnek tűnt, egyáltalán nem rázták meg a történtek – mondta N. Károlyné viselkedéséről Bátai László alezredes. A korábban festőként dolgozó Károly gyomortartalmának vizsgálata kimutatta: 75 szem káliumtablettát adtak be neki, ezek okozhatták a halálát.

A friss özvegyről később kiderítették, hogy egy 16 évvel fiatalabb férfival volt kapcsolata, és többször közölte munkatársaival, hogy meg akarja ölni a férjét. Az asszony a bizonyítékok hatására bevallotta tettét: elmondta, hogy egyszer szexuális játéknak tettetve próbálta vízbe fojtani Károlyt. Végül a gyilkos feleség vitaminnak hazudva adta be a halálos mennyiségű tablettát a férfinak.

Forrás: hirzona24.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek